2023.06.04. 20:41
Kovács László: Hazánkat hentesbárddal négyfelé kaszabolták
A Fidesz és a KDNP vásárhelyi szervezete az Országzászlónál rendezett ünnepségen június 4-én. Fotó: Kovács Erika
A Fidesz és a KDNP vásárhelyi szervezetei vasárnap este a Szent István téri Országzászlónál emlékeztek Trianon 103 évvel ezelőtti eseményeire. Kovács László volt önkormányzati képviselő mondott beszédet.

Gróf Apponyi Albert több nyelven elmondott védőbeszédekor már kész volt ellenünk a halálos ítélet, amelynek alapján hazánkat hentesbárddal négyfelé kaszabolták. Magyarország elvesztette területének 72, lakosságának 64 százalékát, erőforrásainak, természeti kincseinek, erdeinek és vasútvonalainak nagyobbik részét. A németekkel már az előző év júniusában, az osztrákokkal szeptemberben aláírták a békeszerződést. A németek területük 13 százalékát, lakosságuk 10 százalékát veszítették el. Magyarország esetében a népek önrendelkezési jogáról szóló Wilson elv sem érvényesült soha
– mondta a szónok.
Beszéde végén azt is megemlítette, hogy a kommunista időkben még kimondani sem lehetett Trianon nevét, nehogy megsértsük az utódállamok érzékenységét.

A rendszerváltozás után Antall József 15 millió magyar miniszterelnökének vallotta magát, de nem történt meg sem a területi, de a kulturális autonómia sem. Gondoljunk bele, hogy Szlovákiában, Kárpátalján és Romániában sorra születnek a magyar indentitást pusztító törvények, intézkedések napjainkban is
– közölte.
Kovács szerint áthallás van Trianon és a „mai Magyarországgal szemben megnyilvánuló észak-atlanti és európai uniós nyugati világ pusztító gyűlölete között”. Leszögezte, deja vu érzése van.