Vidékveled – kétnapos fesztivál Makón

2023.06.03. 16:49

Már nem ciki a vidéki élet – Fotók

Ma már anélkül is megtalálhatja számítását egy vidéki fiatal, hogy elhagyná a szülőföldjét – erre hívta fel a figyelmet a Vidékveled címmel meghirdetett kétnapos fesztivál és konferencia Makón. A rendezvény szervezői színpadi bemutatókkal, koncertekkel, pódiumbeszélgetésekkel és kézművesek kirakodóvásárával csalogatták az érdeklődőket a Maros-parti strandra.

Szabó Imre

– A vállalkozás alapötlete nagyon egyszerű volt: otthon a barátainknak kezdtünk egészséges finomlisztekből, csak sót, lisztet és vizet használva, hagyományos módon kenyeret sütni – mondta Fábián Zsolt, a szegedi székhelyű Emmarozs nevű pékség egyik tulajdonosa, a hétvégi makói VidékVeled fesztivál egyik résztvevője. A cég neve egyébként az ő lányától, Emma Rózától ered.

Mint megtuduk, két és fél éve hárman indították a céget – ma már harminc embert foglalkoztatnak, van egy kis üzletük Szegeden, és péksüteményeken kívül kávét és cukrászati termékeket is kínálnak vendégeiknek. Azt az induláskor is tudták, hogyan érdemes egy vállalkozást működtetni, a többit menet közben tanulták meg. Az Emmarozs jó példa arra, amiről a fesztivál szólt, hiszen úgy tudtak országosan sikeressé válni, hogy a csongrádi vármegyeszékhelyen maradtak. Ez pedig annak köszönhető, hogy van online áruházuk is, ahol rendelésre sütnek – jelenleg mintegy ezerötszáz rendszeres vásárlónak.

Makón a hétvégén már negyedszer rendezték meg a VidékVeled Fesztivált. Ezúttal a Maros-parti strandon, ahová bemutatókkal, pódiumbeszélgetésekkel, koncertekkel és kirakodóvásárral csábították az érdeklődőket. A rendezvény alapgondolata az indulástól kezdve az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmet arra: ma már vidéken is megtalálhatják a boldogulást.

– Olyan kiállítókat, előadókat hívtunk meg, nem csak Csongrád-Csanád vármegyéből, akik ezt a saját példájukkal tudják igazolni. Szakembereket is vendégül láttunk – mondta az egyik főszervező, Szalma-Czagány Ferenc. Tapasztalatai szerint a modernizációval, az online kultúra térhódításával most jóval kevésbé érzik a fiatalok cikinek a vidéki életet, mint mondjuk tíz éve.

Az előadásokat rögzítették, így azokat a VidékVeled honlapján később is meg lehet nézni-hallgatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában