Helyi közélet

2023.09.21. 14:40

Gyermekeket támogattak a vásárlók

Darók József

Képalá: Két játszótér és két óvoda újul meg a támogatásból. Fotó: Darók József

A vásárlók szavazatai alapján a Tesco támogatásával Szentesen két játszótér és egy óvoda, valamint egy csongrádi óvoda szépül és újul meg. Az áruházlánc programjában körzetenként 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a közösségépítő projektek megvalósulásához. – Mindhárom szentesi nyertes pályázat a gyermekeket célozza meg – közölte bevezetőjében Nagy Szilvia áruházvezető csütörtökön délelőtt, amikor Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Kiss Csaba alpolgármester átadták a helyezetteknek a jelképes zsetonokat.

A játszóterek a szívügyük, mondta Kerekes Ágnes, a Fatima Ház Alapítvány szentesi szervezetének vezetője, a 400 ezer forintos támogatás átvétele után. Ők nem saját célra, hanem két, önkormányzati játszótér felújítására pályáztak. Sok szülő fordult hozzájuk, hogy komfortosabb játszótereket szeretnének, az árnyékolás hiányát tartották a leginkább problémának. Az Apponyi téren és a nagyhegyi Madách utcán alakítanak ki árnyékolt játszótereket.

A szentesi Szent Anna Utcai Óvodásokért Alapítvány 200 ezer forinttal gazdagodott a pályázaton. Bárányné Tóth Csilla óvodapedagógus azt mondta, óvodai fedett kerékpártárolóra pályáztak, mert az eddigi már elavult, és az óvoda fő profiljának megfelelően a kerékpáros közlekedésre, az egészséges életmódra szeretnék ösztönözni a családokat. Az elnyert összeget anyagköltségre fordítják, még az ősszel elkészülnek.

A harmadik helyezettnek járó 100 ezer forint a Csongrádi Óvodák Igazgatósága Bercsényi utcai Kincskereső tagóvodájához került. Udvarukon megvalósíthatják régi vágyukat, a KRESZ-parkot, ehhez a közlekedési táblákat finanszírozzák a támogatásból, a munkákhoz jövő héten kezdenek hozzá, tudtuk meg Kádár Kata tagóvoda-vezetőtől.

Mindhárom pályázatnál a szülők is besegítenek munkájukkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában