2023.09.22. 20:00
Nem lesz parkoló a szentesi Gödörből
Kultikus helynek számít bő 40 éve a szentesi Kurca-parton a szabadtéri színpad, azonban idén majáliskor és augusztus 20-án már csendesen és sötétben maradt. A polgármester ígérete szerint a legendás Gödör nem jut egyszerű parkoló sorsára.
Inkább emberek töltsék meg a Gödör területét, mint autók. Fotó: Darók József
Generációkat kötnek koncert, vagy más élmények ehhez a már-már kultikus helyhez, Szentesen élőket és vendégeket egyaránt. Az 1980-ban átadott ifjúsági ház mellett egy szabadtéri színpad, hivatalos nevén Ifjúsági Park is létesült, a város legnagyobb rendezvényhelyszínét azonban szinte mindenki csak Gödörnek hívja. Ami a hagyományosan majáliskor tartott nagykoncerteket illeti, a Best of Geszti volt az utolsó 2022-ben, idén az újonnan bevezetett Szentes Napok programjai a Kossuth térre és környékére koncentrálódtak, a tavalyi augusztus 20-i szabadtéri programot az időjárás hiúsította meg, az idei háromnapos ünnepi rendezvénysorozatot már ugyancsak a főtérre szervezték.
A közelben lakók kicsit fellélegezhetnek, hiszen nem volt könnyű együtt élni a zajos programokkal a nyitott ablakos évszakokban, nagyrendezvényeknél a Tóth József utcában lakók sem parkolhattak a házuk előtt. A kulturált együttélés szabályait koncerteken kívüli időszakban is be kell tartania mindenkinek, és mivel a Gödör a művelődési központ magánterülete, az intézmény házirendje erre fel is hívja a figyelmet.
Az aszfaltozott terület hasznosításáról megkérdeztük a város polgármesterét. Szabó Zoltán Ferenc a héten az Európai Mobilitási Héten rendezett kerékpáros ügyességi vetélkedőn maga is ott volt az Ifjúsági Parkban.
– Szeretnénk előbb-utóbb az ifjúsági házat és környékét is megújítani. Több koncepció napvilágot látott már, amelyek átalakítanák a Gödröt is. Ugyanakkor úgy vettük észre, az emberek, a helyi lakosság és az idelátogatók is szeretik ezt a környezetet, a Kurca-part, a zöldfelületek közelsége miatt, a rálátás fentről egészen komfortos, a színpadrész a mellvéddel a rendezvényeken jól funkcionál. Egyedül az a nehezítő körülmény, hogy nyaranta az aszfalton elviselhetetlen a hőség
– mondta el lapunknak. Ezért is költöztették át a rendezvényeket a Kossuth-térre, a már hagyományos Térfesztivál bevált helyszínére. De, mint hozzátette, nem akarják a Gödröt kivenni a sorból, és természetesen figyelnek arra is, hogy a főtéren se legyen túl sok program.
Az ifjúsági házzal szemközt a közelmúltban átadott Ágazati Képző Központ miatt megnőtt a forgalom a Tóth József utcában, így a parkolás problémás – mutatott rá a városvezető. Ennek ellenére a Gödröt nem alakítják át parkolóvá, annál azért nemesebb hely, fogalmazott. Parkolási igénnyel valamely rendezvény esetén a művelődési központ igazgatójához kell írásban kérelemmel fordulni, ideiglenesen engedélyezik gépjárművek elhelyezését.