Szegedi hírek

2023.10.05. 12:02

Isten áldását kérte a honvédekre a szeged-csanádi püspök – Galéria

Kiss Anna

Az október 4-i Tartalékos Honvédek Napja ünnepéhez kapcsolódva csütörtök délelőtt Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ünnepi szentmisét mutatott be a Székesegyházban a Honvéd Vezérkar képviselőinek jelenlétében. Prédikációjában arról beszélt többek közt, hogy életünk során szellemi fegyverekre van szükségünk, az üdvösség sisakjára, a hit kardjára és a megigazulás páncéljára annak érdekében, hogy túléljünk, fejlődjünk és egészségesek legyünk lélekben.

 

Megjegyezte, annak érdekében, hogy az igazságot, az értékeinket, a hazánkat meg tudjuk védeni, nemcsak szellemi fegyverekre van szükség, hanem küzdeni és harcolni kell azért. Emlékeztetett, a római hadseregben tilos volt kereszténynek lenni, csak 312-ben, a Milvius-hídi csata előtt Nagy Konstantin járult hozzá ahhoz, hogy akik eddig titokban viselték a keresztet, azok zászlóra tűzhessék, jelvényként viselhessék. Hozzátette, a kereszt jegyében győzött és szabadult fel a kereszténység.

A főpásztor hangsúlyozta, a történelemben és a jövőben is mindig szükség volt és van arra, hogy személyeink, értékeink és hazánk védelme érdekében legyenek olyanok, akik önként, bátorsággal és kitartással, akár az életüket áldozva vállalják a védelmet. Kiss-Rigó László azt kívánta, hogy Isten áldása kísérje azokat, akik minderre vállalkoznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában