Szegedi hírek

2024.01.21. 12:40

Tüntetők próbálták feltartóztatni Novák Katalint - Galéria

Tüntetők vették körbe a szegedi Honvéd téri Református templomba igyekvő Novák Katalint vasárnap délelőtt. A köztársasági elnök többször udvariasan jelezte, hogy sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő a diskurzusra, családjával ugyanis az istentiszteleten szádékozott magánprogramjaként részt venni.

Tüntetők próbálták feltartóztatni Novák Katalint - Galéria

A templom lelkészei, Kereskényi Sándor és Kereskényiné Nemes Lívia köszöntötték érkezésekor Novák Katalint. Fotó: Török János

Már pénteken este lehetett tudni, hogy Novák Katalin köztársasági elnök régiónkba látogatott. Az Algyői Halászcsárda osztott meg Facebook-oldalán egy fotót ott létéről.

Másnap, szombaton Novák Katalin saját közösségi oldalán posztolt egy, a Dóm téren készített fényképet, valamint egy bejegyzést arról, hogy barátnős hévégét tart Szegeden. Már ott tüntetők próbálták feltartóztatni és arra rábírni, hogy írja alá petíciójukat, amellyel erdőirtásra hivatkozva gátolnák az egyházmegye területfejlesztési terveit a Szent Gellért Fórum szomszédságában, többek között egy hátrányos helyzetű gyerekeknek esélyt teremtő iskola-komplexum megvalósulását. 

A köztársasági elnök aznap még ellátogatott egykori középiskolájába, a jelenlegi SZTE Gyakorló Gimnáziumba is, este pedig a szegedi jégpályáról posztolt fényképet. 

Vasárnap délelőtt a Honvéd téri Református templomba igyekezett, amikor ismét tüntetők próbálták feltartóztatni. A köztársasági elnök jelezte, hogy még nem volt alkalma informálódni a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásáról, de tájékozódni fog a témában, és hangot adott a teremtésvédelem melletti elkötelezettségének is. Majd udvariasan, többször megemlítette a tüntetőknek, hogy sem a helyszín, sem az időpont nem alkalmas a téma megvitatására, ugyanis magánprogramjaként a családjával szeretne részt venni a református istentiszteleten. Mielőtt azonban odaléphetett volna a rá váró lelkész házaspárhoz, Kereskényi Sándorhoz és Kereskényiné Nemes Líviához, a tüntetők beleegyezésre próbálták bírni, hogy részt vegyen egy két hét múlva esedékes, szegedi lakossági fórumon. Novák Katalin közölte, hogy elnöki programja jóval sűrűbb és feszítettebb annál, hogy komolyan tudjon venni egy ilyen közeli eseményre szóló meghívást.

Az istentisztelet igazi örömünnep volt a közösség tagjai számára, ugyanis másfél év után befejeződött a templom és a Kárász utcai lelkészi hivatal felújítása, ezért is hálát adtak. Novák Katalint családi szálak is fűzik a Honvéd téri református gyülekezethez, ugyanis nagyapja, Mohácsy Ferenc annak idején ott volt presbiter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában