2024.02.27. 22:00
A kertészek legfőbb szövetségese

A bödebogár tavasszal rakja le petéit a levelek fonákjához. Fotó: Gémes Sándor
Ahogy a mondás tartja, egy fecske nem csinál nyarat. Ennek mintájára talán egy katicabogár sem hozza el a tavaszt, de mindenképpen üdítően hat a szívre, ha a szürke téli időszak végén megpillantunk egy-egy példányt. Ez a druszám a Nyíl utca egyik bokrán hintázott hétfőn, és a derült, napsütéses időben ösztönösen a várva várt kikelet előhírnökeként tekintettem rá.
A hétpettyes katicabogarak tavasszal rakják le lárváikat a levelek fonákjához. A kertészek egyik legfőbb szövetségesei, hiszen lelkes és falánk pusztítói a levél- és pajzstetveknek. A szakirodalom szerint rövidke életük folyamán több ezer levéltetvet is elpusztítanak. Ha minél több egyedet szeretnénk a kertbe csalogatni, jó módszer lehet kapor, koriander, édeskömény és olyan tetvesedésre hajlamosabb növények telepítése, mint a rózsa, a körömvirág, a szegfűszeg, a zöldségnövények közül pedig például a káposzta, a saláta, a paradicsom és a burgonya. Mivel a katicák szeretnek frissek és hidratáltak lenni, vonzó számukra a nedvesen, nyirkosan tartott talaj és a kis itatók elérhetősége. Csábítja őket a talajtakaró, a vegyszerek azonban elriasztják őket.
A hétpettyes katicabogárnak számos magyar neve van, a Gozmány-szótár szerint például hétpettyes böde, bödebogár, katóbogár, kata, katóka, tehénke, Isten-tehene, katalinbogár, katalinka, katinka, fusskata, katica, kóskata, katapila, katicska és bilibáncs.