Erdélyben kalandoztak az Aranyossy-iskola diákjai - Galéria

Tekintetem a hegyekre emelem – szól a 121. zsoltár kezdő sora, és ez a gondolat kísérte végig azon sajátos nevelési igényű gyerekek útját Erdélybe, akik hat napra egy számukra egészen új világba csöppentek nemrégiben.

Negyedik éve már, hogy Erdélybe utazhatnak a vásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola hetedikes diákja is a Határtalanul program keretében. Sokuk mindennapjai az otthon és az iskola között telik, számukra ez egy valóban életre szóló, minden ízében tanulságos és szórakoztató kaland volt.

A zarándokok éneke

– Talán soha nem láttak hasonló tájat, magasságokat ezek a gyerekek, nem tudhatták, milyen érzés szinte neki szaladni a hegynek, vagy alá szállni a hegy gyomrába, a sóbányába, cseppkőbarlangba. Most olyan élményt kaptak, amely nem csupán elmélyítette eddigi tudásukat, egy életre szóló kaland emlékével tértek haza – nyilatkozta lapunknak a kirándulást szervező Kun Ildikó, hitéleti igazgatóhelyettes. De azt is elmondta: azért kísérte a 121. zsoltár kezdő sora utazásukat vezérfonalként, mert azt a Jeruzsálembe érkező zarándokok énekelték egykor Isten lakhelyére feltekintve. 

– Erdélyben mi is felemelhettük tekintetünket a hegyre, hogy várjuk a segítséget a Jóistentől – tette hozzá Ildikó, aki öt pedagógus kollégájával kísérte el az iskola 19 tanulóját.

Talpuk alatt a fű

Látnivalók, sok kirándulás és lelki élmények kísérték útjukat; jártak templomokban, Székelyudvarhelyen együtt énekeltek a gyülekezettel, beléptek a nagyváradi római katolikus székesegyházba. De látták a kiskohi Medve-barlangot, csillag túráztak Torockóból Tordára, végig járták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium csodálatos épületét és a középkori református templomot. 

– Különleges kaland volt, amikor a Torockótól keletre lévő Székelykőnek szinte neki engedtük a gyerekeket. Egyetlen kikötéssel, hogy addig szaladhat mindenki, míg talpa alatt fű van. Csodálatos volt látni őket, az önfeledt érzést az arcokon, miközben mindenki annyit vállalt amennyit kíváncsisága, és legfőképp ereje engedett – mesélte Kun Ildikó. Az energikus, jó képességű osztályban mindenki figyelt önmagára és társaira. Az iskolalelkész szerint sokat tanultak a kirándulás közben saját magukról és egymásról, közösségeinkről, az összetartozásról.

Elszakadni az otthontól

Ildikó szerint a gyerekek mindig pontosan érezték saját határaikat, jelezték a kísérőknek kéréseiket, mindenki tudta, tette a dolgát. 

– Végig olyan helyzetekkel találkoztak, amelyekre a hétköznapokon esetleg nincs lehetőség. Olykor külső segítség nélkül kellett megoldaniuk egy ismeretlen feladatot. Az újdonság, az elszakadás a megszokott környezettől, hatalmas lehetőség számukra és családjaiknak is – hangsúlyozta. 

Tisztában volt vele, hogy sok szülőnek igazi gyötrelem volt ennyi időre elengedni gyermekét, de az aggodalmakkal együtt is mindannyian igent mondtak a lehetőségre. Megnyugtatásukra a kísérők folyamatosan tartották az otthon maradt családokkal a kapcsolatot, kapták a híreket, fényképeket, tudták, hogy mindenki biztonságban van. 

– Ezzel a csodálatos kirándulással a gyerekekért, magunkért, egyúttal kapcsolataink ápolásával a magyarság megmaradásáért is sokat tettünk. Lelkileg emelkedetten tértünk haza  – mondta.