2024.09.12. 22:00
Ezek voltak a legfontosabb hírek csütörtökön
Jó helyre kerültek a wesley-s gyerekek
Az egyik szegedi iskolában a többi diáktól elkülönítve, egy kis teremben helyezték el az SNI-s diákokat. Vagyis a gyerekek jó helyen vannak, és szakképzett pedagógusok foglalkoznak velük.
Memória Café indul a Somogyi-könyvtárban
A demencia témája áll majd a Somogyi-könyvárban szeptember 19-én induló Memória Café fókuszában. A programsorozat szervezője a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület, a szakemberek által tartott előadásokon a résztvevőknek kávéházi miliőben lesz lehetőségük a párbeszédre.
Polgár Judit és Rubik Ernő közös ünneplésre hív
Szeptember 17–18-án rendezik meg a 10. Világsakkfesztivált Budapesten. Az esemény alapítója Polgár Judit, aki több neves hazai emberrel is sakkozik majd.
Nahimi Péter közös megegyezéssel távozik a Tornyai éléről
Nahimi Péternek, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ főigazgatójának hétfőn közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonya, amit ő maga kezdeményezett. A távozó szakember egyelőre nem árulta el a döntése okát. Nahimi Péter megígérte, hogy néhány nap múlva elárulja az idevezető körülményeket.
Ismét Szegedre jön Karikó Katalin
Nagy öröm, hogy Szegeden rendezik meg Novo Nordisk Alapítvány támogatásával az mRNS konferenciát, ami november 7-én lesz a Szegedi Tudományegyetemen
– mondta a Nobel-díjas Karikó Katalin, aki online jelentkezett be csütörtökön a konferenciát bemutató sajtótájékoztatón.
Százhúsz hőlégballon emelkedett egyszerre a magasba
Az időjárás jelentősen átírta a szegedi hőlégballon világbajnokságot. Az eredetileg péntekre tervezett látványos, közös felszállást is egy nappal előrébb hozták, hiszen holnap már nem lesznek ideálisak a körülmények a repüléshez. Így csütörtök délután tartották meg az esemény leglátványosabb programpontját.
Mikler a szegedi szuperhős, csodás győzelem a Magdeburg ellen
Mikler Roland lett az OTP Bank-Pick Szeged szuperhőse a Magdeburg ellen. A német bajnok a szünetben még egy góllal vezetett, végül parádés második félidei védekezésével a Szeged 31–29-es sikerrel kezdett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában.