2024.09.07. 15:02
Gáspár Laci is nyeregbe szállt a Szegedi Gyermekklinikáért – Fotók
Gáspár Laci volt a sztárvendége a VII. Két Lábon vagy Két Keréken a Gyermekklinikáért jótékonysági sportesemény kerékpáros futamának szombaton. Már a start előtt hárommillió forint felajánlás gyűlt össze a gyermeksebészetnek.
Fotó: Karnok Csaba
Idén is több százan bújtak futócipőbe vagy pattantak kerékpárjuk nyergébe, hogy részt vegyenek a VII. Két Lábon vagy Két Keréken a Gyermekklinikáért jótékonysági sporteseményen, amely szombaton délelőtt a Laposról startolt el. Jakab Gusztáv, a rendezvény házigazdája lapunknak elmondta, hogy tavaly ötmillió forintot sikerült összegyűjteni a Szegedi Gyermekklinikának, ami rekordnak számított, de jó eséllyel idén is hasonló nagyságrendű támogatás jöhet össze. Már a start előtt fél órával ugyanis hárommillió forint folyt be cégek és magánszemélyek előzetes felajánlásaiból. A rendezvény napján például a Költözzma Kft. egymillió forintos adományt nyújtott át a szervezőknek.
Ez az esemény kifejezetten a gyermeksebészetről szól, újabb eszközöket szeretnénk beszerezni a műtőkbe, amelyekre szükség van
– mondta el Jakab Gusztáv.
A résztvevők három kategóriában nevezhettek. A jelképes, fejenként 1500 forintos nevezési díjnak száz százalékát a Gyerekklinikának ajánlották föl a szervezők. A sétáló táv négy kilométeres volt az újszegedi Erzsébet ligetben. Ebben a mezőnyben sok kisgyermekes család állt starthoz, volt, aki babakocsit tolva teljesítette a gyaloglást, de többen érkeztek kutyával is. A futók 6 és 12 kilométeres távon bizonyíthattak, a kerékpárosok pedig 26 és fél kilométeren tekertek a nemes célért.
A bringás mezőnyt sztárvendég is erősítette, a Megasztár című tehetségkutatóban feltűnt, azóta az X-Faktor mentorává avanzsált, több tucat hazai slágert jegyző Gáspár Laci is nyeregbe szállt.
– Mindig előtérbe helyezem azokat a megmozdulásokat, amik a gyerekekért vannak, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy csatlakozom. Pont ráérek, este koncertem lesz, úgyhogy összekötöttem a kellemest a hasznossal. Egyébként is edzeni mentem volna reggel, minden nap járok, ez most jó kis kardió lesz – mondta Gáspár Laci, aki azt is elárulta lapunknak, hogy fiával sokat járnak kerékpározni, de ahol most élnek, igencsak dimbes-dombos a terep, elég kemény kihívás, úgyhogy a szegedi, alföldi útvonal igazi felüdülés volt számára.
Gáspár Laci is nyeregbe szállt a Szegedi Gyermekklinikáért – Fotók: Karnok Csaba