2024.09.10. 13:26
JEGYZET – Vége van
Vége van a többhetes szenvedésnek, elmúlt a kánikula, de sajnos nem nyomok nélkül. Nekünk embereknek, meg az állatoknak jobb, nem pusztulunk el minden nap a negyven fokban.
A növényvilágnak azonban reszeltek. Már hiába esik az eső, kevés termény lesz mindenből az előrejelzések szerint. Ha valaki kocsikázik, még mindig láthat az utak mellett lábon kukoricát, vagy éppen napraforgót. Pocsék állapotban. Nem véletlen vannak még lábon, learatni nem érdemes, mert gyakorlatilag nincs rajtuk értékelhető termés.
Az agrárkamarai termésbecslési adatok már ismertek a hazai kukorica és napraforgó esetében. Előbbinél az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható 5,1 millió tonnával, de ez mennyiségileg szerencsére fedezi a hazai felhasználási igényeket.
Országosan a 874 ezer hektár kukorica területből 214 ezer hektár után tettek a gazdálkodók aszálybejelentést, napraforgó esetében a 680 ezer hektárból 125 ezer hektár után.
A legalacsonyabb termésátlagot Csongrád-Csanád vármegyéből jelentették.
Akkor most tessék szépen elgondolkozni a dolgokon!
Idén még éppen elég lesz a kukorica, de a napraforgó már necces. És a meteorológusok semmi jót nem mondanak arról, hogy jövő nyáron mi várható, valószínűleg ilyen, vagy rosszabb lesz a helyzet.
Előbb-utóbb az lesz, hogy az állatoknak nem lesz mit enniük, aztán az embereknek, és mehetünk szépen a levesbe.
Pedig talán lenne megoldás, amit egyébként öntözésnek hívnak. Erre kellene koncentrálni a jövőben, és egy csomó pénzt beletolni, mert előbb-utóbb tényleg az lesz, hogy vagy a hőguta, vagy az éhhalál visz el bennünket.