2024.09.13. 08:00
Véletlen lett tanár Beatrix, de nem bánta meg
Pécsi Eszter Tanári Díjat nyert a Tóth János iskola informatikatanára, Szabó Beatrix. Pedig a fiatal pályakezdő pedagógus nem is tanár szeretett volna lenni, hanem programozó, de a koronavírus átírta a terveit. Nem bánta meg.
Fotó: Török János
Idén is kiemelkedő tehetséggondozó középiskolai tanárokat díjazott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány. 16. alkalommal díjazták azokat a kiemelkedő, 55 év alatti, matematikát, fizikát, kémiát, informatikát oktató középiskolai tanárokat, akik tanítványaikat a műszaki és természettudományi pályák választására orientálják, valamint diákjaik hazai és nemzetközi tanulmányi és szakmai versenyeken érnek el kimagasló eredményeket.
Elveszik a tanulók közt
Még egyetemistaként kezdett nálunk tanítani. A legérdekesebb Beával kapcsolatban, és ezt már több vizsgaelnök és érettségi elnök is megjegyezte, hogy bár fiatal és törékeny, elveszik a tanulók között, de meglepő látni, hogy a diákok mennyire tisztelik. Számára az első, hogy a diákjai tanuljanak és sikereket érjenek el. És azok a diákok, akik egy kicsit többet akarnak, azok meg abszolút számíthatnak rá
– méltatta a díjazott pedagógust Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium igazgatója.
Nem előzmény nélküli a siker
Az iskola informatikatanára, Szabó Beatrix egyike annak a tíz pedagógusnak, akit idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány méltónak talált a Pécsi Eszter Tanári Díjra. Az egymillió forinttal járó elismerés nem előzmény nélküli. Beatrix és diákjai sikereiről többször írtunk már. Diákjai sikeresen szerepeltek az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián. Ennek is köszönhető, hogy 2023 után ebben az évben is megkapták az innovációs díjat, azaz az ország 12 leginnovatívabb iskolája között vannak. A Szegedi Tudományegyetem informatikai versenyén a legjobb női versenyző díját hozta el az egyik diákja és a Telekom Kraft mesterséges intelligencia bajnokságon az országos top tízből három csapat az ő diákjai közül került ki.
A sors keze
Beatrix a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán tanult, de mindig programozó akart lenni. Egyetemistaként egy cégnél dolgozott, amikor jött a koronavírus és a leépítés, és a vezetőség a legfiatalabbaktól vált meg először. Utolsó éves volt, amikor meglátta a mórahalmi iskola hirdetését. Jelentkezett és felvették. Először félmunkaidőben dolgozott, majd az iskola befejezése után teljes állásban. Az elismerést azért tartja fontosnak, mert nemcsak a munkáját, hanem a gyerekkel való kapcsolatát is figyelembe vették a díj odaítélésekor. Az idei tanévtől osztályfőnök, a kilencedikes informatika szakos osztály az övé.
Ki volt Pécsi Eszter?
Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő. Pollák Eszter néven született Kecskeméten egy nehéz anyagi körülmények között élő, hétgyermekes zsidó családban. 1975-ben New Yorkban hunyt el, de hamvait hazahozták, és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A tanárok teljesítményét elismerő díj 2022 óta viseli Pécsi Eszter nevét, aki 1965-ben az év statikusa címet nyerte el az USA-ban.