2024.12.09. 16:06
CommuniTIK, a születésnapi ajándék – galériával
A TIK, vagy hivatalosan JATIK, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ 20 éves lett, amelyet programokkal ünnepelt. A születésnapi ajándék a CommuniTIK elnevezésű mobil közösségi tér átadása volt, amelyet a fiatalok rögtön birtokba vettek.
2004. december 9-én adták át az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központot, ismertebb nevén a TIK-et, amely 20 éve az egyetem szíveként működik. Azóta öt funkciót szolgál, vagyis öt az egyben: konferencia, tanulási, oktatási, szolgáltatási és találkozási tér. A születésnapra az intézmény, az épület hatodik funkcióval bővült, az ajándék a mobil közösségi tér, a CommuniTIK átadása volt hétfőn, amelyet Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató és Belák Henriett, az Alma Mater díjas CAS Software Kft. ügyvezetője, mint szponzor tett meg.

Találkozási pont
– A TIK találkozási pont, nemcsak az egyetemistáknak és az itt dolgozóknak, minden szegedinek – mondta köszöntőjében Bene Tamás. Azzal folytatta, amikor az ünnepségre készült, eszébe jutott, hogy azok közül, akik 20 éve a megvalósításán dolgoztak, többen már nem lehetnek itt, nincsenek közöttük. – Miért fontosak a közösségi terek? – tette fel a kérdést, amit rögtön megválaszolt: – Mert megtartó erejük van. Azok a hallgatók, akik valamilyen közösséghez tartoznak, nem morzsolódnak le, nem akarnak lemaradni a társaiktól, sőt olyanról is tudunk, hogy anyagilag segítik egymást – fejtette ki az igazgató.
Belák Henriett megemlítette, hogy több pozitív élmény köti a TIK-hez, majd karról beszélt, örül annak, hogy cége is közreműködhetett ennek a közösségi térnek a kialakításában, ahol a fiatalok kapcsolatokat teremthetnek egymással.
Mert minden egy jó beszélgetéssel kezdődik
– említette szlogenjüket.
CommuniTIK, rekreáció és kikapcsolódás
A CommuniTIK az egyetem minden polgárának, hallgatóknak és dolgozóknak szól, rekreációs szoba is, hiszen társasjátékok, csocsó, ping pong – ezt hétfőn azonnal kipróbálták –, Xbox, babzsákok és könyvcsere polc is helyet kapott benne. Jövőre bajnokságokkal, programokkal szeretnék bővíteni a CommuniTIK szolgáltatásait, amely – mobil jellegéből adódóan – bármikor összepakolható és az épületen belül áthelyezhető, ha a területét más tevékenységnek, programnak kell átadnia.
A szülinapon a CommuniTIK átadása volt az ajándék
Fotók: Karnok CsabaEgyéb programok
Erre a napra az SZTE Klebelsberg Könyvtár is programokkal készült, bemutatták Karikó Katalin útját a Nobel-díjig, volt digi-túra és könyv útja túra, valamint a könyvtár kórusa is énekelt az átriumban.