Nem találtak robbanószert

2025.01.23. 20:14

Bombariadó: vásárhelyi és szegedi iskolákban is riadalmat okozott a fenyegetés

Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bombariadóval kezdődött a csütörtök reggel, ami miatt több száz gyereknek kellett elhagynia az iskolákat. A rendőrség átvizsgálta az épületeket, robbanószert nem találtak, ezért az oktatás a délelőtt folyamán megkezdődhetett. A bombariadó országosan több száz iskolát érintett.

Csütörtök reggel 260-nál is több iskola kapott fenyegető üzenetet országosan. A valószínűleg egy helyről származó fenyegető e-mailekben azt írták, "itt az ideje, hogy műveleteinket kiterjesszük Európa szívére, a hitetlenség és képmutatás bástyájára.” Később azt is kijelentik benne: "A kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba." A levél pedig úgy zárul: Ez egy ígéret. Ez Allah akarata." Az e-mail megérkezése után sorra jelentették be a bombariadót az iskolákban. 

bombariadó, Szeged, Vásárhely, rendőrök
Két vármegyei iskolához is helyszínre siettek bombariadó miatt a rendőrök. Fotó: Karnok Csaba

Kiürítették az iskolákat

A levél megérkezett a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskolába és a szegedi SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolába is, ami után mind a két intézményben bombariadót rendeltek el. Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője lapunknak megerősítette a hírt, és elmondta, hogy kiürítik az épületeket.

A vásárhelyi diákok fegyelmezetten elhagyták az iskolát, és az azt körülvevő füves területeken várakoztak. Később a fiatalabbakat a tanárok másik intézménybe kísértek, hogy ne a hidegben álljanak, az idősebbek egy része haza indult, mások a belváros irányába indultak el.

Nem találtak robbanószert

A környező utakat a rendőrök lezárták, az épületbe nem engedtek be senkit. A helyszínre egy bombakereső kutya is érkezett, akivel átvizsgálták az iskolát, de robbanóanyagot szerencsére nem találtak. Miután a rendőrök megállapították, hogy a diákok és tanárok nincsenek veszélyben, az oktatás folytatódhatott. Árva László, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója a sajtónak elmondta, hogy a diákok a Gregus és a Szent István iskolákban, valamint a Hódtói Sportcentrumba húzódtak be a hideg elől. A tanítás délelőtt 10 órától folytatódott a vásárhelyi iskolában.

A polgármester a kormányt okolja a bombariadó miatt

Márki-Zay Péter, Vásárhely polgármestere a közösségi oldalán reagált a történtekre. A bombariadót politikai síkra terelte, és az kormányt véli felfedezni az akció mögött. – Felmerül az is, hogy az oktatási intézményeink ellen intézett támadás mögött valóban iszlám csoportok állnak-e, vagy esetleg ez is része a kormány új, repülőstartot vett agresszív, félelmet keltő rogáni kommunikációjának? – írja.

A vásárhelyi politológus, Herczeg Sándor azonban felhívja a figyelmet, hogy az e-mailekkel elkövetett fenyegetés messze nem újkeletű. 2022 áprilisában 22, majd 2023 májusában 115 belgrádi, 2023 novemberében egy brüsszeli és egy waterloo-i, 2024 májusában számos szlovák, 2024 novemberében pedig 270 cseh és szlovák iskola kapott hasonló hangvételű, szintén muszlimokat emlegető e-maileket, melyek mindegyike bombariadóval fenyegetett. – A fenti országok egyikében sem Orbán Viktor a miniszterelnök – tette hozzá.

A szegedi SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola előtt is felsorakoztak a rendőrök, azonban a diákok nem érzékeltek belőle semmit, hogy ott is bombariadó volt, a tanítás zavartalanul folytatódott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában