Tisztelet

2025.01.12. 15:59

A doni áttörés hőseire emlékeztek Hódmezővásárhelyen – galériával

Putyin és Trump elnökökről is beszélt Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere vasárnap a megyei jogú városban, a Hősök terén megrendezett ünnepségen. A II. világháborús emlékműnél a doni áttörés hőseire emlékeztek.

A doni áttörés, a II. világháború egyik legnagyobb áldozatot követelő csatája volt, amely 1943. január 12-én indult meg.

doni áttörés, Hódmezővásárhely
A doni áttöréshez hőseire emlékeztek. Fotó: Kovács Erika

Akik hazatértek, ők is megszenvedték a Don-kanyart

 80 évvel ezelőtt, ezen a napon, a magyar hadsereg talán az egy nap alatti legnagyobb veszteségét szenvedte el. Ez volt a magyar hadsereg fekete napja. A doni áttörés során a 200 ezres hadsereg mintegy hatvan százalékos veszteséget szenvedett, amelybe az elesettek, a sebesültek és a hadifogollyá lett katonák is beleszámítanak. Akik hazatértek, azok is megszenvedték a Don-kanyart – mondta a Hősök terén, a II. világháborús emlékműnél megrendezett ünnepségen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

A doni áttörés résztvevői hősök

A megyei jogú város vezetője hangsúlyozta, a Don-kanyar hősei a háború borzalmait hazánktól 2000 kilométerre vívták. A haza védelmére felesküdött honvédeknek nem volt megfelelő felszerelésük, nem ők döntöttek arról, hogy hol és milyen körülmények között harcolnak.

Ebben a rettenetes tragédiában 133 hódmezővásárhelyi honfitársunk is életét vesztette. A Hősök terén az emlékművel tisztelgünk a hősök előtt 

– hangsúlyozta Márki-Zay Péter. Kiemelte, már az ő korosztályának is nehéz belegondolnia abba, hogy mit is jelentett az az időszak.

A szüleink sok esetben gyermekként élték át a borzalmakat. Számunkra pedig a béke, a háború nélküli élet természetes volt. Sajnos azonban napjainkban, pont ugyanazon a tájékon, ahol a doni áttörés történt 80 évvel ezelőtt, most is háború dúl 

– sorolta Márki-Zay Péter. 

A vásárhelyi polgármester Putyin orosz elnököt agresszornak, háborúpártinak nevezte a beszédében, majd a nemrég beiktatott amerikai elnökről is szólt.

Putyin és Trump

Most, amikor a világ legnagyobb hatalmának élén vezetőváltás történt, sokan azt remélik, hogy az új elnök könnyelmű ígéretének megfelelően 24 óra alatt véget ér a háborús konfliktus, és újra a béke köszönt a világra. Adja Isten, hogy ez így is legyen, de jelenleg újabb viharfelhők gyülekeznek a nemzetpolitika egén. Most éppen azzal szórakoztatja a világ közvéleményét, hogy akár fegyverrel is vissza akarja szerezni a Panama-csatornát, és hogy a kanadaikat akár gazdasági szankciókkal is rá akarja venni, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz, annak 51. tagállamaként 

– fogalmazott a vásárhelyi polgármester, aki a beszéde végén azt kérte, mindenki imádkozzon és tegyen meg mindent a béke megőrzéséért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában