Aláírásgyűjtés

2025.01.17. 06:50

Visszatérnek az éjszakai buszjáratok Szegedre?

Aláírásgyűjtésbe kezdett a Szeged Jövője Egyesület. Szeretnék, ha ismét lennének éjszakai járatok Szegeden, azokat ugyanis a COVID óta nem állították vissza a tömegközlekedés rendszerébe.

Újraindítaná az éjszakai tömegközlekedést a Szeged Jövője Egyesület. A 2015-ben indított szolgáltatás a koronavírus-járvány idején szűnt meg a városban, azonban a visszajelzések szerint lenne rá igény. Hogy ez valóban így van-e, azt  most elkezdték felmérni.

Hamarosan ismét közlekedhetnek éjszakai járatok Szegeden. Illusztráció: Török János

– Közel hat éve, 2019-ben volt ez téma utoljára, akkor a meglévő éjszakai járatok sűrítéséről döntöttek. A COVID idején, 2021-ben azonban a teljes, hagyományos üzemidőn túli közlekedést felfüggesztették, ez pedig azóta is így maradt. – vázolta a jelenlegi helyzetet Körmendi Zoltán önkormányzati képviselő, a Szeged Jövője Egyesület titkára. Hozzátette: az elmúlt egy-két évben egyre több megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy szükség lenne újra a beindítására: a fiatalok mellett szülők, nagyszülők is jelezték az igényüket.

– Ez a szolgáltatás hozzájárul a városban a biztonságos közlekedéshez, hiszen jelenleg éjszakánként a bulizó fiatalok, akik nem akarnak taxira költeni, rollerrel, kerékpárral vagy gyalog mennek haza. Ez pedig nem túl szerencsés – fogalmazott Körmendi Zoltán. Éppen ezért szerdán aláírásgyűjtés kezdődött a városi szempontból is fontos szolgáltatás visszaállítása érdekében. Huszonnégy óra leforgása alatt több száz össze is gyűlt.

– Emellett zajlik egy online felmérés is arra vonatkozóan, hogy milyen időszakokban és mely városrészeket érintve kellene elindítani az éjszakai járatokat. Korábban a Széchenyi térről ment Újszegeden át Szőregre, Tarján és Felsőváros érintésével Tápére, Rókuson keresztül Kiskundorozsmára és Alsóvároson keresztül Kecskéstelepre. Ezeket az útvonalakat most is szondázzuk, de más javaslatokat is lehet megadni. Azt látjuk egyébként, hogy az a legjobb, ha minél nagyobb területeket érintő transzferjáratok közlekednek ebben az időszakban – mondta el lapunknak a képviselő. 

Hozzátette: éppen ezért nem ment a javaslat egyből a közgyűlés elé, oda már konkrét, a lakosság igényeit tükröző javaslatot visznek majd be. A képviselő szerint egyébként a szolgáltatás újraindításának nem lesz szignifikánsan kimutatható plusz költsége – már csak azért sem, mert azok között, akik ezeket a járatokat igénybe veszik, sokan jegyet váltanak a fedélzeten, vagyis minden alkalommal fizetnek érte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában