2025.01.18. 13:48
Ilyen volt a felvételi a szegedi diákok szerint – galériával
Síró és mosolygó diákokat egyaránt láttunk szombat délben. Ekkor fejeződött be a központi írásbeli felvételi vizsga. A diákok szerint a magyar könnyű volt, a matek nehéz.
Szombaton írták a központi felvételi vizsgát a középiskolába készülő diákok. Egy 45 perces magyar, majd egy 45 perces matematika feladatsort kellett megoldaniuk, ezeken összesen 100 pontot szerezhetnek a felvételi eljárásban. Az aggódó szülőkkel a Kőrösy iskolában író diákokra vártunk az épület előtt, kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik a feladatsorokat.

Végre lemegy a teher a vállukról
– Egész héten stresszes volt, de a ma reggel már nyugalomban telt. Nagyon örülök, hogy végre eljött ez a nap. Nagy mérföldkő, és végre lemegy ez a teher a vállukról – mondta Barta Andrea, aki szerint ez a nap a diákoknak a legnehezebb, a szülőknek annyi a dolguk, hogy mellettük állnak.
Rögtönzött közvéleménykutatásunkból kiderült, a diákok jelentős része nem feltétlenül azt az iskolát választotta a felvételi megírására, amit első helyen megjelöl. – Ment a taktikázás, hogy hol javítják engedékenyebben – mondta az egyik szülő. Volt, akinek azonban inkább az volt a fontos, hogy ismerős legyen a környezet. – Ide járt előkészítőre és itt ennek köszönhetően legalább ismerős volt a közeg és talán néhány tanár is. Ez pedig ilyen stresszhelyzetben fontos lehet – mondta Biró Andrea.
Csalódás lesz, ha nem sikerül jól a felvételi
Arra is kíváncsiak voltunk, amíg várakoztunk, mennyire lesz csalódás, ha nem az első helyen megjelölt iskolába jutnak be. – A szeretett iskola szerintem mostanra mindenkiben kialakult, persze, hogy csalódás, ha nem jut be oda – mondta egy édesanya. Mire valaki hozzátette: az is fontos szempont, hogy bent is kell tudni maradni, így nem biztos, hogy jó, ha túl magasra teszik a lécet. Természetesen az apukák ennél lazábbra vették a dolgot. – A kukásmellény is tetszik neki, szóval nincs nagy gond – viccelődött Tibor.
A szülők egyébként azt mondták, remélik, hogy idén könnyű feladatsort állítottak össze. De ha nehéz, akkor mindenkinek nehéz lesz, szóval az sem tragédia. Ettől függetlenül aggódva nézték a kilépő diákok arcát, sokakén pedig tagadhatatlanul az elkeseredettség látszott. Többen sírva is fakadtak, amikor szüleikhez odaértek.
Többen sírva jöttek ki
– Nagyon nehéz volt. Semmi nem sikerült – törölgette a könnyeit Luca, akit nem győztek vigasztalni a szülők: valószínűleg nem lesz olyan tragikus az eredmény, mint amilyennek most érzi. Őt és a láthatóan nagyon kiborult diákokat nem is faggattuk, a mosolygó vizsgázóktól kérdeztük meg, hogyan értékelik a feladatsort.
– A magyar nem volt annyira nehéz. A fogalmazás témája, hogy az egykeség vagy a több testvér a jobb, nekem tetszett. A matekra viszont kevés volt az idő. A szöges feladat nehezebb volt, mint szokott és a kördiagram megoldására is az utolsó 5 percben jöttem rá – mesélte Biró Lili, aki a két feladatsorra úgy tippeli, 50-60 pont között kap majd.
A magyar könnyű volt, a matek nehéz
– A magyar nagyon jól sikerült. Szerencsére érvelni jól tudok, így a fogalmazás különösen nekem való volt. A matek viszont már nem ilyen fényes. A kördiagram eddig jól ment, de ezzel nem boldogultam, a törtek pedig soha nem is volt az erősségem. A szögszámítás ugyanakkor jól ment és a képleteket is biztos jól írtam fel. Összességében viszont kevés volt az idő, és az is kiderült, hogy rám a stressz nincs jó hatással – összegezte tapasztalatait Batancs Tímea.
Hogy kinek pontosan hogy sikerült a két dolgozata, azt február 7-én lehet majd megtudni, az interneten elérhető javítókulcs segítségével azonban akár már ma kiszámolható, körülbelül mire lehet majd számítani.
Ilyen volt a felvételi a szegedi diákok szerint
Fotók: Török János
Szegedi hírek
- „Ha valaki nyer, az azt jelenti mindketten veszítettek” – Erős üzenettel indult a Házasság Hete – galériával, videóval
- Ingyenes egyetemi programot kínál az MCC
- Nem elég a fényt meglátni, ehhez szív is kell – galériával, videóval
- Agytorna kicsiknek: rejtvényfejtők hete volt a Rókusiban – galériával, videóval
- Világrekorderek lettek a szegedi fizikusok: a Science Park újabb mérföldkőhöz érkezett – galériával, videóval