2025.01.30. 10:00
Schengen-hatás: Makó turistaparadicsommá vált egy éjszaka alatt
A vendégforgalom a városban 2024-ben nem csak elérte, de egy kicsit még meg is haladta a válságidőszak előtti utolsó, 2019-es esztendő forgalmát – hangzott el a Makó és Térsége Turisztikai Egyesület csütörtöki taggyűlésén. Az elnök, Nagy Gábor az idei évről is bizakodóan nyilatkozott, de úgy gondolja, a tennivaló is sok.
- A tavalyi év nagy dobása a Hagymatikum fürdő bővítése volt. Pontosan nem lehet megmondani, ez mennyivel növelhette meg a létesítmény forgalmát, illetve szálláshelyek vendégszámát, de az biztos, hogy a szakmában bázisnak tekintett 2019-es évet nem csak elértük újra, de meg is haladtuk – mondta Nagy Gábor, a Makó és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke. A mintegy ötven idegenforgalomban érintett helybeli vállalkozót összefogó civil szervezet csütörtök este tartotta évindító összejövetelét a Glorius vigadóban.

A Hagymatikum fürdő és a többi tényező
Az idei évnek Makó nagy reményekkel vághat neki. Azt már az első pár hét igazolta, hogy Románia schengeni csatlakozásának óriási pozitív hatása van. Az átkeléskori ellenőrzés és a vele együtt járó kényszerpihenők megszűnése azt eredményezte, hogy határ túloldaláról érkezők száma jelentősen megnőtt. A rendezvényen az is szóba került: jól indult a múlt évben a Hello Makó oldal révén elérhető, ide látogatókat megcélzó, szállásadókat segítő kedvezményrendszer. Ennek révén több mint ezer itt pihenő család jutott különböző szolgáltatásokhoz olcsóbban, és az oldalt jelenleg is látogatják napi két-háromszázan – minden reklám nélkül.
A vendégek nyelvét is tanítják
Fejlődnie a városnak Nagy Gábor szerint abban lenne jó, hogy az idegenforgalom működjön rendszerszerűen, azaz a turizmusban érintett szereplőknek a korábbiaknál jobban össze kellene hangolniuk működésüket, elképzeléseiket. Az egyesületi tagokat pedig – az igények felmérése alapján – román nyelvoktatással fogja támogatni az egyesület.