2025.01.19. 17:20
Négyszáz forint volt egy forint a Mars téri piacon - galériával, videóval
Kacatot és kincseket is találtunk vasárnap a Mars téren. A használtcikk-börze alatt főleg előbbiek cseréltek gazdát: a pár ezer forintos apróságokra nagyobb volt a kereslet, mint a százezres, értékes porcelánokra.
Az év első használtcikk-börze eseménye vasárnap zajlott a Mars téri piacon. A Neked kacat? Másnak kincs! most is sok embert vonzott: a krumpli, narancs és kolbászárusok közé kitelepült civilek miatt olyanok is érkeztek a csarnokba, akik máskülönben nem jöttek volna. Végignézve a sorokon a kínálat hatalmas volt: porcelántól a használt ruhán és könyveken át a játékokig mindent lehetett találni.

A használtcikk-börze nem más, mint újrahasznosítás
– Hát itt aztán tengeri herkentyűtől kezdve minden van – mosolygott a 83 éves Bálint Irén, aki szintén árusként vett részt a programon. Bár nem saját portékáira, hanem a használtcikk-börze teljes kínálatára gondolt, nála is mindenféle tárgyat láttunk. – Amit már biztos, hogy nem használunk, azt megpróbálom eladni. Mai nyelven ezt újrahasznosításnak hívjuk – magyarázta. Mint mesélte, számára ez nagy élmény, hiszen órákon át beszélgethet emberekkel. Ráadásul egy korábbi börzén ő is talált kincset: egy kompótos tálat, melyből a saját készletéből pont egy darab hiányzott.
A hatéves Nóri és testvére, a 8 éves Zente saját játékaikat árulták. – Ezekkel már nem játszunk. Meg amúgy is rengeteg van. Így is marad nem tudom, hány – mondta a kisfiú. Standjuknál egyébként a nyitáskor rengetegen álltak és válogattak, a párezer forintos gyerekholmik gyorsan gazdát cseréltek. Az üzletelésben azért apukájuk is segített nekik. – A pénz is miénk lesz, majd elosztjuk – árulták még el.
Egy forint négyszázért, 2 fillér 2 ezerért
Ha már pénz: azt is árultak a börzén. A 85 éves Dóczi Mihály régi érméket hozott. Az egyforintost például 400 forintért adta, az 1946-os 2 fillérest 2 ezerért. De volt nála pengő, Bélás és régi Rubel is. – Nem az a kérdés, hogy megéri-e ezeket árulni, mert van, amikor jobban viszik és van, amikor kevésbé. Nekem ez már inkább csak hobbi, hogy kijövök a piacra – mosolygott.
Mars téri használtcikk-börze
Fotók: Török JánosZsolnay és Herendi is volt az asztalokon
A rengeteg valóban kacatnak tűnő holmi között azért találtunk néhány igazán értékes dolgot is. Ferenc Zsolnay és Herendi, illetve Hollóházi Szász Endre porcelánokat árult. – Itt ezeket nem lehet eladni – legyintett a 76 éves férfi, aki úgy fogalmazott, az eredeti ár töredékéért sem visznek tőle semmit. – Eltelik a napom, ennyi – magyarázta, miért van mégis itt, miközben éppen kifizette a helypénzt. Többszáz darabos gyűjteményét mint mondta, kereskedőhöz nem akarja elvinni, ezért csak hobbiból próbálja most értékesíteni. – Mondtam, hogy ha elmegyek, az összeset rakják majd rám nehezéknek – tette még hozzá.
Ha 80 ezres vázára nem is költöttek a börzézők, sokan megtömött szatyrokkal távoztak. – Az unokáknak vettem játékokat, ruhákat. Tíz-húszezer forintot biztos költöttem, de megéri, mert a drága ruhát ugyanilyen gyorsan kinövik, így meg legalább több darab is kijön a pénzemből – mondta Bene Józsefné.
A börzét havonta egyszer rendezik meg a Mars téri piacon, aki lemaradt, valószínűleg februárban pótolhatja az élményt.