Ünnepség

2025.01.27. 07:30

Balástyán újra köszöntik a jubiláló házaspárokat

Idén második alkalommal köszönti a balástyai önkormányzat a hosszabb-rövidebb ideje együtt élő párokat. A jubiláló házaspárok első ünnepségét tavaly tartották a katolikus templomban és az akkor még felújítás előtt álló művelődési házban.

Hagyományteremtő céllal tavaly köszöntötték először a jubiláló házaspárokat Balástyán. Startként 2023-hoz viszonyítva számolták a jubileumokat, melyek 5 évente ugranak, egészen a 60 éves házassági évfordulóig – nyilatkozta korábban lapunknak Ujvári László polgármester. Az elsőn Zsemberi Antal és Zsemberi Antalné Bitó Matild már a gyémántlakodalmukat, 60 éves házassági évfordulójukat ünnepelhették, míg Farkas József és neje, Bárkányi Irén már tavaly 61 „évesek” voltak.

jubiláló házaspárok
Tavaly köszöntötték először a jubiláló házaspárokat. Fotó: Imre Péter

Jubiláló házaspárok, 66 meghívó

– Hatvanhat párnak küldtük el a meghívót az ünnepségre, azt még nem tudom, mennyi visszajelzés érkezett eddig. Annyit elárulhatok, idén is lesz olyan házaspár, aki a gyémántlakodalmát ünnepelheti, vagyis már 60 esztendeje kitartanak egymás mellett jóban és rosszban – mondta el lapunk érdeklődésére Ujvári László.

A polgármester kiemelte: fontosnak tartják a figyelmességet azokkal szemben, akik Balástyát választották otthonukul, ott telepedtek le, maradtak a községben családot alapítva, gyerekeket nevelve és munkájukkal a közösséget gyarapítva. Idén február 16-án lesz az ünnepség, ami 9:15-kor a templomban a szentmisével kezdődik, utána 10.30-tól a sportcsarnokban tartják azt a fogadást, amin átadják az emléklapokat. 

A hónap végéig

A meghívás elfogadását, a részvételi szándékot legkésőbb január 31-ig kell jelezni a „címzetteknek” a polgármesteri hivatalban Huszka Gabriella anyakönyvvezetőnél a 62/278-222-es telefonszám 111-es mellékén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában