Szegedi hírek

2025.01.19. 06:50

Szabadalom alatt álló felfedezést is bemutattak a diákoknak – galériával, videóval

A természettudományokat oktató intézetekkel ismerkedhettek az egyetemre készülő fiatalok szombaton. A kari nyílt napon oktatókkal, diákokkal is találkozhattak és érdekes bemutatókon is részt vehettek.

Kari nyílt napot tartott szombaton a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara. A Biológia Intézetben a földrajz, matematika, kémia, biológia, informatika és fizika iránt érdeklődők is tájékozódhattak arról, milyen továbbtanulási lehetőségeik vannak. A hat intézet, amely bemutatkozott, a fontos információk átadása mellett látványos bemutatókkal és tanszéki túrákkal is igyekezett kedvet hozni a végzős középiskolásoknak ahhoz, hogy itt tanuljanak tovább.

kari nyílt nap, SZTE
A természettudományos intézetek mutatkoztak be a szombati kari nyílt nap során. Fotó: Timár Kriszta

Mindenki megtalálhatta, ami érdekelte

A Kémiai Intézet hallgatói például kísérleteket mutattak be. A kémcsőben lévő reakciók mellett pedig olyan különlegességeket is lehetett látni, mint a hidrogénhajtású modellautó.

– Sokoldalú technikákat igyekeztünk hozni, hogy ezzel is demonstráljuk: akit érdekel a kémia, meg tudja találni azt az oldalát, ami számára a leghasznosabb – magyarázta Galbicsek Noémi, első éves MSc hallgató. – És azt is el tudjuk mondani, hogy itt nagyon jó a közösség, ráadásul az ország legjobb képzését is itt kapják meg – tette hozzá Orágity Deján.

A Biológiai Intézet mikroszkópokkal, színes sejtfotókkal, koponyapreparátumokkal, illetve tenyészetekkel készült a kari nyílt nap eseményeire. Utóbbiak között szabadalom alatt álló felfedezést is megmutattak.

– Egy sejtnövekedést segítő mikrobát tenyésztettünk ki. De van egy antibiotikum fejlesztésünk is, melyet kórházi fertőzések ellen tesztelünk – mutatta lelkesen Terna Gergő.

A kari nyílt nap vonzóvá teszi a természettudományokat

Horváth Dezső dékán úgy fogalmazott, ma már nehéz a természettudományos képzésekre bevonzani a diákokat, hiszen ezeket a tantárgyakat kis óraszámban tanulják a középiskolában. – Ráadásul akik szeretik ezeket a tantárgyakat, azok közül is sokan orvosnak, mérnöknek vagy informatikusnak mennek el, így a mi tanszékeinkre egyre kevesebb a jelentkező. Pedig akik nálunk végeznek, azoknak nem jelent gondot az álláskeresés, jóval nagyobb az igény a végzett szakemberekre, mint ahányan évente kikerülnek a munkaerőpiacra – tette hozzá. 

Persze akik elhivatottak, azoknak nem kérdés, hogy ezt a pályát választják. – Teljesen biztos vagyok, hogy ide jövök fizika szakra. Úgy hallottam, a tanárok és a közösség is nagyon jó, ezen a napon pedig a specializációkról és a kutatási lehetőségekről is sokat megtudtam, ami csak tovább erősítette az elhatározásomat– mondta a szegedi végzős középiskolás Radnai Abigél. 

Több fővárosi diákkal is találkoztunk, akik szintén a SZTE-n képzelik el következő éveiket Budapest helyett.– Jókat hallottam a bionika alapképzésről, ezért jöttem ide – mondta Lemli Levente, aki szerint ez a szak kiváló azoknak, akiket a biológia, kémia, fizika és informatika egyaránt érdekli. – Így több lehetőség van elhelyezkedni – magyarázta. És hogy miért költözne a napfény városába? – Mert itt magas szintű ennek az oktatása – mosolygott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában