2025.01.24. 19:20
Balesetveszély az iskolába vezető úton – így készítik fel a makói diákokat – galériával, videóval
Délelőtt oktatással, délután kerékpáros ügyességi versennyel hívták fel a Szikszai Györgyről elnevezett makói református iskola diákjainak figyelmét a kresz fontosságára. Kiderült: a közlekedésbiztonsági nap nagyon hasznos volt.
– Nemrégiben egy egy keréken bicikliző fiatal elsodort az utcán egy nőt. Mi a baleseteknél csak segítünk a helyszínelő rendőröknek, de így is látjuk, hogy sajnos sok probléma adódik a gyerekek hiányos közlekedési ismereteiből – mondta pénteken, a Szikszai György Református Általános Iskolában Óvári Árpád, a Marosmenti Polgárőr Egyesület vezetője. A civil szervezet képviselői az ottani közlekedésbiztonsági nap egyik szervezőjeként jöttek el. Hoztak láthatósági mellényeket, elektromos rollereket – a rendőrök meg kerékpárokat. Ők tartották délelőtt az oktatást, majd kresz-pályát építettek az udvaron. Itt zajlott a közlekedésbiztonsági verseny és vetélkedő.

A közlekedésbiztonsági nap haszna
Az intézményegység vezetője, Kelemen András intézményegység-vezető azt mondta, az egész napot arra szánták pénteken, hogy felhívják tanulóik figyelmét a balesetmentes közlekedés fontosságára. Elsősorban a hetedikes-nyolcadikos korcsoportot célozták meg vele. A Közlekedéstudományi Intézet támogatásával tartották – egy országos programsorozat nyitányaként.
– Nagyon sok gyerek jár biciklivel az iskolába. Alsó tagozatosok is. Mi több, már elektromos rollereket is látunk a tárolóban reggelente – mondta a pedagógus. Hozzátette: sajnos a Vásárhelyi utca, ami mellett az iskola áll, az autópálya miatt nagyon forgalmas. Emiatt nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hol mire kell figyelni, illetve például mikor kinek van elsőbbsége.
Közlekedésbiztonsági nap egy makói iskolában
Fotók: Szabó Imre