2025.01.12. 18:30
Közösség ünnepe
A Tátra téri templom idén ünnepli 50 éves alapítását. A közösség készül az ünneplésre.
A Szeged-Tarjánvárosi Szent Gellért Plébánia Tátra téri templomát 1975-ben szentelték fel, idén ünnepli 50 éves fennállását. Erre készül a közösség, és ennek része, hogy hétről hétre megemlékeznek a templomkapun látható érempanteon hírességeiről, vasárnap Buday György grafikusról, fametszőről.

Megtelt a templom
Az emlékezést a mise végén mondja el Benyik György plébános. Nem akartam lekésni, ezért már a szertartás elején beültem a modern formájú, elrendezésű lakótelepi „paneltemplomba”. A hívek minden széket elfoglaltak, sőt a kicsivel később érkezőknek már a falhoz támasztott összecsukhatókat igénybe véve kellett maguknak helyet csinálni. Minden korosztály képviseltette magát, az idősektől a középkorúakon és a fiatalokon át a még karon ülő, vagy hordozóban utazó apróságokig. Teljes családok jöttek, akadtak szülők, akik három tinédzser gyerekkel, és olyan anyuka is, aki három kicsivel, – a legkisebb a babahordozóban aludt –, jelent meg a misén, a lányok maguk vették el a számukra kikészített, méretes műanyag székeket. A házigazdák mindenre, mindenkire gondoltak és gondolnak. A környéken élők megtöltötték a templomot, és ez vasárnaponként mindig így történik.
Közösség született
A szentmise alatt, általában éppen jó szövegrésznél, mondatnál, szónál többször felsírt egy pici. Nem volt zavaró, sőt, kicsit úgy érezhették az emberek, újra és újra megszületett nekik és ott Jézus. Lehet, ez csak fikció, lehet, hogy nem. A végén, mikor köszöntik egymást a hívek, egy rózsaszínkabátos gyerek körbejárt és mindenkivel kezet fogott, elmondta jókívánságát, az egyik lányt átölelte. Újabb szép pillanatok. A Tátra téren közösség született, közösség van és működik, és amikor ez megtörténik, azt nyugodtan nevezhetjük Jézus születésének – feltámadásának. Mert, gondolom, ez a cél. Az 50 éves jubileum nemcsak a templom, a közösség ünnepe is.