2025.01.25. 08:10
Óriási lyukak, életveszély: megvan a megoldás?
A Tiszához vezető út rendkívül balesetveszélyes, a tiszaszigeti önkormányzat úgy döntött, a legveszélyesebb szakaszt kijavítja. A munkát saját költségen végzik el.
Tiszaszigeten a tiszai gátőrházhoz, a parthoz vezető út a ’70-es években épült betonlapokból, a kor alaposan meglátszik rajta. Sokáig jó, használható volt, de az utóbbi pár évben hatalmas lyukak, rések keletkeztek rajta – olyan, mint az ementáli sajt –, töredezett lett, ahogy mondani szokták, Isten kísértés, balesetveszélyes rajta közlekedni, főleg a középső, mintegy 700 méteres szakaszra igazak ezek a jelzők. Felújítását saját költségen tervezik.

Fontos út
– Már decemberre ígérték, hogy kijön a külterületi utak javításával, fejlesztésével kapcsolatos pályázat, bízunk benne, hogy 2025 első negyedévében már valóban kiírják – mondta Ferenczi Ferenc, Tiszasziget polgármestere a már említett úttal kapcsolatban, amiről még elmondta: a mezőgazdaságon túl az árvízvédelemben és a migráció elleni küzdelemben is fontos szerepet játszik, mert a rendőrök és a határőrök azon tudják megközelíteni a Tisza-töltést.
Tűzoltó munka, saját költségen
– Mivel az út nagyon balesetveszélyes, önkormányzatunk úgy határozott, a hatalmas lyukakat és réseket saját költségen feltöltjük mart, zúzott aszfalttal. Ez ideiglenes megoldásként javít az állapotokon, és egy ideig megfelel majd az arra járóknak, közlekedőknek, akik között ott vannak a parton lévő száz üdülő tulajdonosai, bérlői is – vázolta a terveket Ferenczi Ferenc. A település első embere még elmondta: a teljes felújításra 150 millió forintra lenne szükséges, ők az említett munkákra 1,5 milliót tudnak fordítani költségvetésükből.