Búcsú az iskolától

2025.01.31. 19:05

Megható pillanatok: kilencvenhárom végzős búcsúzott – videóval, galériával

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fényes ünnepséggel búcsúzott el a végzős osztályaitól január 31-én. A hagyományos szalagavató idén is felejthetetlen élményt nyújtott a diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt.

A szentesi Tóth József Színház és Vigadó adott otthont a HMG-s végzősök nagy eseményének. A színház befogadóképességét figyelembe véve két részletben zajlott a szalagavató: 11 órától a 12.B és D, míg 15 órától a 12.A és G osztály ünnepelt. Összesen 93 diák kapta meg az érettséget jelképező szalagot.

szalagavató
A 93 végzős diák meghatottan vett búcsút az iskolájától. A Horváth Mihály Gimnázium szalagavatóján angol és bécsi keringőt is láthattak a hozzátartozók. Fotók: Török János 

Az ünnepélyes szalagtűzés után változatos műsor következett, amelyben a végzősök tehetségét mutathatták be. A diákok és tanáraik hónapokon át készültek erre a különleges napra, élükön Pásztor Anikó tanárnővel, aki betanította a táncokat a fiataloknak. A hagyományokhoz híven, a végzősök keringője teremtette meg a báli hangulatot, de az osztályok külön-külön is felkészültek egy-egy különleges tánccal, így még személyesebbé téve a napot.

A szalagavató nem csak egy hagyomány

Sipos Kitti Lídia, a gimnázium igazgatója elmondta, a szalagavató ünnepség nem csupán egy hagyomány, hanem egy mérföldkő a diákok életében – egy pillanat, amely összeköti a múltat a jövővel, az eddigi erőfeszítéseket a fiatalok előtt álló kihívásokkal.

– A szalag, amelyet ma este a szívetek fölé tűzünk, egy jelképes kapocs. Egyrészt emlékeztet benneteket arra az útra, amelyet eddig megtettetek – azokra a tanórákra, dolgozatokra, barátságokra és élményekre, amelyek a gimnáziumi éveiteket formálták. Másrészt egy üzenet a jövőnek: egy figyelmeztetés, hogy a cél már közel van, de még nem értetek célba. A következő hónapokban az érettségi megmérettetései várnak rátok, amelyek próbára teszik tudásotokat, kitartásotokat és elszántságotokat – hangzott el az igazgató beszédében.

A szülők is meghatódtak

A szülők meghatódva nézték végig gyermekeik felnőtté cseperedését. Sokan közülük visszaemlékeztek saját szalagavatójukra, és örömmel töltötte el őket, hogy gyermekeik is átélhetik ezt a felejthetetlen élményt. A szalagavató egy olyan ünnep, amely összeköti a diákokat, a tanárokat és a szülőket. Ez az a nap, amikor mindenki együtt ünnepelheti a végzősök sikereit és a közös emlékeket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában