Apátfalvi képeslapok

2025.02.09. 16:20

Leigázták, kifosztották, feldúlták a falut, de végleg soha nem adták fel a harcot a helyiek – galériával

Apátfalva ugyan nem igazán gazdag műemlékekben, különleges szobrokban, de hangulatos település szép épületekkel. Ráadásul egykor történelmi események színhelye volt. Íme, az apátfalvi képeslapok!

Apátfalvát nem nehéz megtalálni: kettészeli a 43-as főútvonal; Szegedtől bő 40, Makótól 10 kilométerre van, délkeletre. A falu mellett folyik el a Maros. A folyó partja temérdek szépséget kínál a látogatónak, de inkább csak tavasztól őszig – koncentráljunk ezért most magára községre! Apátfalvi képeslapok a település megismeréséhez.

Az apátfalvi képeslapok egyikén a templom
Az apátfalvi képeslapok egyikén a templom. Fotó: Szabó Imre

Apátfalvi képeslapok - és a múlt

Apátfalva történetéről azt érdemes tudni, hogy nevét valószínűleg egykori gazdájától, a csanádi monostor apátjától kapta, s először 1334-ben említik nevét, Pátfalva néven – ez mindmáig szívesen használják a helybeliek. Az egyik történelmi esemény, ami ide köthető, Dózsa György parasztvezér előhadának itteni veresége volt. Neki az általános iskola előtt van mellszobra. A török időkben a települést a hódítók többször feldúlták, elnéptelenedett – aztán az 1700-as évektől újra gyarapodásnak indult. A másik, máig emlékezetes eseménysor pedig az első világháborút követő román megszálláshoz köthető: az itteni gazdák fellázadtak a rekvirálások miatt, rajtaütöttek az idegen katonákon, amire bosszúból a románok vérengzéssel válaszoltak. Az áldozatok neve a hősi emlékműnél olvasható.

Kápolna a falu határában

Apátfalva központjában járva a legszembetűnőbb épület az 1757-ben emelt Szent Mihály templom, amitől nem messze található Nepomuki Szent János szobra. A főutcán áll a művelődési ház méltóságot sugárző, oszlopos-timpanonos épülete, vele szemben pedig egy modern szépség, a sportcsarnok áll. A falu legnevezetesebb épülete azonban nem a faluban, hanem annak határában áll. Ezt a neogótikus stílusú kápolnát a helybeli Langó-házaspár állította fogadalomból. Megígérte ugyanis, hogy ha a viharban a tanyájukról eltűnt, lebénult fia előkerül, hálából ott, ahol megtalálják, ezt megépítteti. A pompás épületet a közelmúltban szépen felújították – a Langó kápolna jelenleg is búcsújáró hely.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában