2025.02.12. 16:20
Már a záróvizsgán elkapkodta a mérnököket a BYD
Az épülő szegedi autógyárban elérhető karrierlehetőségeket mutatták be szerdán a szegedi mérnökkar hallgatóinak. A BYD komolyan veszi a toborzást: a januári záróvizsgán már több frissdiplomást leszerződtetett.
Mérnöki Karrierhét zajlik a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán. Kedden duális és kooperatív börzét tartottak, ahol az egyetem partnervállalatai gyakorlati lehetőségekkel várták a kar hallgatóit: megismerkedhettek tevékenységükkel, gyárlátogatásokra jelentkezhettek. Csütörtökön pedig állásinterjú szimulációkon vehetnek részt a fiatalok, akik magyar és angol nyelven is kipróbálhatják magukat HR szakemberek előtt. A BYD is bemutatta a lehetőségeket.

A BYD is szerepet kapott
Szerdán a BYD szakemberei várták a hallgatókat, ahol karrierlehetőségeket is bemutattak nekik. Hogy pontosan kik, azt nem tudtuk meg: a kínai elektromosautógyártó cég magyar képviselői nem nyilatkoztak és semmiféle információt nem osztottak meg a sajtóval. Mi több: a hallgatóknak szóló előadásról sem készíthettünk felvételt, nem akarták ugyanis, hogy a prezentáció nyilvánosságra kerüljön. Kiállítottak egy autót is az udvaron, azonban azt sem nyitották ki kérésünkre.
Péter-Szabó István, a SZTE Mérnöki kar mérnöki duális képzési központjának vezető docense elmondta, ezen a rendezvényen a BYD a hallgatók figyelmébe ajánl különböző álláslehetőségeket. - Mi pedig igyekszünk megteremteni a kapcsolatot a legtehetségesebb hallgatóink és a cég között – tette hozzá. A programon a cég bemutatkozó előadása után személyes beszélgetésre is volt lehetőség, ez azonban még nem minősült állásinterjúnak, hiszen végzett hallgatókat keresnek. – A közeljövőben diplomázóknak viszont ez kiváló lehetőség, hogy kapcsolatot keressenek a gyárral – tette hozzá.
A BYD egyébként a januári záróvizsgákon is részt vett, aznap több végzett diákkal le is szerződött. Komoly lehetőségeket kapnak tehát a szegedi egyetemisták, melyeket most friss diplomával a zsebben a legjobbak meg is tudnak ragadni, hiszen a gyárban rengeteg mérnökre lesz szükség.
Szegedi hírek
- Megvan, mi okozza a tömény füstszagot a város egyes részein
- Speedet és extasyt árult otthonról – elkapták a szegedi férfit
- A márványarcú emberről lesz szó az MCC-ben
- Most egy nap alatt elvégezheti a szűrővizsgálatokat – ráadásul ingyen!
- Elmarad a ma esti előadás