2025.02.14. 16:01
Elfogadták a kocsmarendeletet: öt helynek kell változtatnia – de mi lesz a többi szegedi kocsmával? – galériával, videóval
A Valentin-napi szegedi közgyűlésen több fontos rendeletet alkottak a képviselők, de kettő kiemelkedik: az idei költségvetési és a jogosnak tűnő indulatokat is gerjesztő „kocsmazáras”. Mindkettőre huszonegyen szavaztak igennel, előbbinél hat tartózkodás, utóbbinál hat nem jelezte a Fidesz-KDNP-frakció véleményét, vagyis elfogadták a költségvetést és a másik tervezetet is.
Valentin-napon nemcsak az ünneplés – többen sok boldogságot kívántak a pároknak, a szerelmeseknek – komoly munka is várt a szegedi önkormányzati képviselőkre, többek között elfogadták a költségvetést.

Elfogadták a költségvetést
Második napirendként tárgyalta a szegedi közgyűlés a város idei költségvetését, ami 96,9 milliárd forint bevételi és kiadási főösszeggel számol, aminek egyharmada fejlesztés, kétharmada működési kiadás. Szóba került az is, hogy az önkormányzat jelentősen emeli a rászorulókat érintő szociális alapot, a települési támogatások 15 százalékkal nőnek. A Fidesz-KDNP-frakció 46 milliós, több területet, tételt érintő módosítójavaslatát befogadta a költségvetési tervezet. A kormánypárti képviselők közül többen hangsúlyozták, „nem országos politikusok vagyunk, Szegedért, a város jövőjéért, jólétért dolgozunk”. A költségvetést 21 igen mellett 6 tartózkodással fogadta el a grémium.
A „kocsmazáras” rendelet
A legjobban várt téma, napirend az úgynevezett „kocsmazáras” rendelettervezet volt, ami az éttermek, kocsmák, sörözők 23 óra utáni nyitva tartásának szabályozásával a lakosság nyugalmát kívánja szolgálni. Féltve a szórakozóhelyeket, a szűkülő kikapcsolódási lehetőségeket az ez elleni petíciót huszonhatan írták alá. Botka László polgármester közölte: Budapest 23 kerületéből tizenhétben, több vidéki nagyvárosban, megyeszékhelyen – köztük Debrecennel – van életben a szegedi tervezettel tartalmában szinte egyező, több helyen, például Hódmezővásárhelyen, hasonló szabály. – Debrecenben eddig egy helyet sem zártak be – fűzte hozzá.
Az előterjesztő, Binszki József várospolitikai alpolgármester elmondta, Szegeden az 5540 vendéglátóhelyből 220-at érint az, hogy 23 óra után is nyitva van és árul alkoholt, és közülük csak 5 akad, amelynek az üzletpolitikáján változtatnia kellene. Nem zárnak be egy helyet se, mindenki tiszta lappal indul, amennyiben kérelmezi, térítésmentesen megkapja a hosszabb nyitvatartásra az engedélyt, szankcióra pedig csakis akkor számíthatnak az érintettek, ha hónapokon át folyamatosan érkeznek rájuk a panaszok. A vizsgálatot a jegyző, Martonosi Éva rendelheti el, és ő felügyeli. A Fidesz-KDNP-frakció több hozzászólója megemlítette, hogy nem készítettek hatástanulmányt, nem volt kellően előkészített a rendelettervezet, elnapolását is javasolták. Végül 21 igennel, 6 nem ellenében fogadta el a közgyűlés. Német Ferenc képviselő azt mondta: az említett hiányosságok miatt nem szavazhatták meg.
Részönkormányzatok
A részönkormányzatok, a korábban önálló Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé és Gyálarét tagjairól egyhangúan, 27 igennel szavaztak a képviselők. Nagy szerepük lesz majd a településrészek életében, a közösség összefogásában.
Elfogadták a kocsmarendeletet
Fotók: Török János
Szegedi hírek
- Lehet, hogy kevesebbet visznek, de szeretik – lecsaptak a vásárlók a piacos primőrre – galériával, videóval
- Megszólalt a rendőrség a hatalmas pénteki robajról, amely az egész várost megrázta
- Csak egy vérbeli szegedi tudja, hol készült ez a kép
- Megvan, mi okozza a tömény füstszagot a város egyes részein
- Speedet és extasyt árult otthonról – elkapták a szegedi férfit