Önkéntes küldetés

2025.02.18. 13:50

Templomi padon operált a szegedi orvos, naponta akár kétszáz beteget is

Tíz napot töltött afrikai önkéntes munkával Nagy Katalin, amely során rászorulóknak nyújtott ingyenes kezelést. A szegedi fogorvos professzor a 19 fős csapattal naponta akár 200 beteget is ellátott templomi padokon, sokszor áram és megfelelő felszerelés nélkül.

A Magyar Fogorvosok Egyesülete képviseletében annak elnöke, egy szegedi fogorvos is részt vett január végén abban az önkéntes küldetésben, mely során a World Dental Federation égisze alatt rászoruló afrikaiaknak biztosítottak ingyenes kezeléseket. A magyar és ugandai fogorvosok egyesületének közös pályázatának támogatásával, azt jelentős saját forrással kiegészítve utazott Nagy Katalin a forró kontinensre, ahol 10 napon keresztül dolgozott elképesztő körülmények között.

fogorvos
Tíz napot töltött afrikai elmaradt népcsoportok kezelésével a szegedi fogorvos. Fotó: DM

Hogyan kezel egy fogorvos Afrikában?

– A Szegedi Tudományegyetemen töltött több mint 40 évnyi tanítás után úgy döntöttem, hogy kilépek a komfortzónámból és korábbi Magyarországon és Erdélyben végzett önkéntes fogászati tevékenységet követően a tavalyi év után idén másodszor jöttem Ugandába – mesélte Nagy Katalin, egyetemi tanár, az SZTE Fogorvostudományi Kar korábbi dékánja. Az első napon egy szimpóziumot tartott a 19 tagú delegáció, melynek tagjai a világ minden részéről érkeztek. A programot fegyveresek biztosították – Ugandában ez szükséges, ugyanakkor teljesen természetes.

– Ezt követően egy 10 órás buszúttal érkeztünk meg abba a városba, ahonnan aztán minden nap többórás utakat tettünk meg olyan pici falvakba, ahol nemhogy fogorvos, de iskola vagy orvosi rendelő sincs. Mindenhol a templom volt a bázishelyünk, ott fogadtuk a betegeket – mesélte. Naponta 150-200 beteget láttak el, napkeltétől napnyugtáig dolgoztak, szintén helyiek biztosításával.

– Sterilizátort és eszközöket mindenhova vittünk magunkkal. Volt, ahova aggregátort is, mert áram sem volt. A fogászati beavatkozásokat pedig a templomi padon végeztük. Hogy mekkora szükség van az ilyen lehetőségre, azt jól mutatja, hogy volt, aki már előző este odafeküdt a templom ajtajába, hogy biztos sorra kerüljön – mesélte a szegedi professzor.

Nehéz a helyzet

A misszió során olyan embereket kezeltek a fogorvosok, akik sok esetben még a nevüket vagy életkorukat sem tudták megmondani. – Ezekben az elmaradott népcsoportokban nem beszélhetünk szájápolásról. Ez pedig nagy probléma, hiszen az elhanyagolt fogazat rengeteg bajt okozhat, nem csak a szájüregben, de a szervezet egészében is. Végeztünk szájhigiéniás kezelést, konzerválást, de a legtöbb esetben sajnos húztunk. A hiányzó fogakat pedig igyekeztünk még aznap egyszerű pótlásokkal helyettesíteni – beszélt afrikai munkájáról Nagy Katalin. Tíznapos missziójuk végén rengeteg fogkefét és fogkrémet is hagytak ezekben a falvakban, bízva abban, hogy miután meg is tanították ezeket az embereket a helyes szájápolásra, talán a jövőben ezt is beillesztik mindennapjaikba.

A világszinten is ismert szegedi fogorvos professzor úgy fogalmazott, azért vállalkozott erre az önkéntes munkára, mert rengeteget kapott ettől a szakmától és 66 évesen úgy gondolta, itt az ideje, hogy ebből visszaadjon valamit. – De én is sokat kaptam az úttól, mert a valaki részt vesz egy ilyen misszión, más emberként jön vissza. Az önkéntes munka ugyanis léleknemesítő. Ezért nagy baj, hogy Magyarországon ez még nem igazán része a kultúránknak – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában