Közgyűlés előtt a tervezet

2025.02.12. 12:42

A városvezetés megkeseríti a fiatalok és a vállalkozók életét

Közgyűlés elé került a szegedi kocsmazár ügye, amit minden bizonnyal el is fogad majd a baloldali többségű grémium. A helyi Fidesz szerint sok sebből vérzik a történet, ezért alaposabban át kellene gondolni az esti kocsmazár kérdését.

Dr. Farkas Levente, a Fidesz frakcióvezetője lapunknak úgy nyilatkozott, a szegedi Fidesz és a Fidelitas is minden szegedi mellett kiáll. Fontosnak érzik, hogy a fiatalok, a vállalkozók és az egyetemisták érdekeit tartsák szem előtt, ezért nem támogatják az esti kocsmazár gondolatát. Elmondta, sok vállalkozó kereste meg, akik nemtetszésüket fejezték ki a közgyűlés elé kerülő kocsmazár ügyében.

kocsmazár, Farkas Levente
Dr. Farkas Levente a fiatalok és a vállalkozók pártján áll. A fideszes képviselő arra kéri a társait, hogy ne szavazzák meg a kocsmazár rendelettervezetét. 

Nincs megfelelően kidolgozva a kocsmazár tervezete

– Szerintünk ez nem lett megfelelően kidolgozva, nem kaptunk róla hatástanulmányt, háttértanulmányt. Szeretném kérni a Szeged Jövője Egyesületet frakcióját is, hogy gondolják végig, és ne szavazzák meg a bezárásokat. Állítólag ők is a fiatalok érdekeit képviselik Szegeden – fogalmazott a képviselő.

A fideszes városatya hozzátette, hogy tudomása szerint a baloldali képviselők elkezdtek aláírást gyűjteni annak érdekében, hogy az éjszakai buszjáratokat visszaállítsák Szegeden. Felhívta a figyelmet azonban, ha este bezárnak a vendéglátóhelyek, akkor nem lesz ki buszozzon.  Farkas Levente feltette a kérdést, hogy az éjszakai buszok vajon csak a pénz elégetésére lesznek jók, éjszakai élet nélkül?!

Az történt, amire számított

A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság úgy döntött, hogy a közgyűlés elé tárja a kocsmazár ügyét. Dr. Farkas Levente felhívta a tagok és a rendelettervezet megalkotójának a figyelmét arra, hogy több helyen pontosításra szorulna a tervezet. A tanácskozás során az is kiderült, hogy semmilyen hatástanulmány nem készült, a DK-s alpolgármester az önkormányzathoz beérkezett panaszok alapján gondolja úgy, hogy be kellene zárni a vendéglátóhelyeket este.

„Az történt, amit vártunk. Sajnálatosan úgy néz ki, hogy ezt a rendelettervezetet a szegedi városvezetés meg fogja szavazni, és megkeseríti majd a vállalkozóknak az életét, és egy plusz bürokratikus folyamatot, plusz intézni valókat fog majd a vállalkozókra róni” – nyilatkozta a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság ülése után a kormánypárti képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában