2025.02.11. 18:50
„Menjünk majd Marika néni fölé bulizni?” – megszólaltak az egyetemisták a kocsmazárról – videóval
A szegedi vendéglátóhelyek jelenleg éjjel 1-2 óráig tartanak nyitva. A kocsmazár néven emlegetett rendelettervezet szerint azonban a vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartása 23 órára csökkenne. A vendéglátók és az egyetemisták szerint is ez az intézkedés hátrányos lenne.
Éjjel 1-2 óráig is nyitva tartanak jelenleg a szegedi vendéglátóhelyek, különösen azok, melyeket egyetemisták előszeretettel látogatnak. Az éjszakai pezsgés azonban hamarosan eltűnhet a városból, pénteken ugyanis a kocsmazár is terítéken lesz, vagyis arról szavaz a közgyűlés, hogy "a lakosság egészséges, nyugodt életkörülményeinek biztosítása, éjszakai pihenéshez fűződő jogának garantálása" érdekében 23 órakor zárjanak be a vendéglátóhelyek és a szeszes italt árusító üzletek. Amelyek többlakásos lakóépületben működnek, azoknak már 22 órakor be kellene csukniuk a kaput. A szabályozás ellenére az előterjesztés szerint kérhető lesz éjszakai nyitvatartási engedély, melynek kiadásakor a jegyző például mérlegeli, hogy fél éven belül panaszmentes volt-e az üzemeltetés, megfeleltek-e a jogszabályoknak, illetve rendben tartják-e az üzlet környezetét. Az engedély ugyanakkor bármikor visszavonható, például ha a környéken élők panaszkodnak.

Kocsmazár: dehát ez egy egyetemi város
Kíváncsiak voltunk arra, mit szólnak a kocsmazár tervéhez az érintettek, azaz a vendéglátók és a diákok. Előbbiek természetesen hallottak már a tervezetről, utóbbiak többsége azonban tőlünk értesül arról, hogy 11 óra után mehetnének haza aludni.
– Dehát ez egy egyetemi város – értetlenkedett egy fiatalember, majd feltette a kérdést: akkor menjünk majd Marika néni fölé bulizni?
– Hétköznap még azt mondom, hogy rendben, de hétvégén? Ha valaki ki akar kapcsolódni, akkor azt meg fogja tenni. Ha nem a városban, akkor otthon – vázolta szintén ugyanezt a problémát Dániel.
Ez az intézkedés senkinek nem lenne jó
– Egyértelműen 10 óra után indulnak be a bulik, szóval ez így elég furcsa lenne – hangzott el egy másik egyetemistától. Arra a kérdésre, hogy ez az intézkedés kinek lenne jó, ő és több más fiatal sem tudott válaszolni, hosszas gondolkodás után sem. Mint mondták, szerintük senkinek.
– Pont erről beszélgettünk a barátaimmal. Leírták, hogy a lakosság nyugalma a cél, de ha 11-kor bezár minden, akkor nem a vendéglátóhelyeken lesznek az emberek, hanem az utcán. Szóval ez lehet, hogy pont visszafele hatna arra, amit el akarnak érni – vélekedett Patrik, aki a szolgáltatók szempontjából is aggasztónak tartja az elképzelést. – Csak itt, a TIK környékén 6-7 vendéglátóhely van, 50-60 alkalmazottal, akiknek így a munkaideje, ezáltal a fizetése is csökkenne – mutatott rá.
A hangoskodást másképp is meg lehet akadályozni
Az egyetemi negyed egyik leglátogatottabb vendéglátóhelye, a Nyugi Kert hétköznapokon éjjel 1-ig, pénteken és szombaton éjjel 2 óráig van nyitva. Tulajdonosát, Kozma Zoltánt felháborította a rendelettervezet. – Mi például tavasztól őszig azért foglalkoztatunk biztonsági őrt, hogy megakadályozza a hangoskodást. Azt gondolom, ezt a problémát inkább így kellene kezelni, nem pedig bezárásokkal – fogalmazta meg véleményét. Rámutatott: Szeged egy diákváros, a legtöbb szolgáltató belőlük él. – Ők viszont nem fognak hazamenni este olvasni – mondta.
A vállalkozó megjegyezte: bár ők már délelőttől nyitva vannak, sőt napközben programokat is szerveznek, forgalmuk jelentős része még így is este 9 és 12 óra között bonyolódik. – Ezt a bevételt vennék ki a zsebünkből és mindazokéból, akik az év 365 napjában a vendéglátásért tesznek, miközben a költségeik folyamatosan nőnek. Ugyanakkor a párnapos fesztiválokra nem vonatkozna ez a korlátozás. Ez nem korrekt - tette hozzá.
A tervezetről pénteken szavaz a közgyűlés.