2025.02.27. 17:30
Beszáll a buliba az önkormányzat, ingyenes koncertek jönnek a nagyszínpadra
Rendkívüli testületi ülést tartottak csütörtök reggel Csongrádon, ahol kiderült, hogy az önkormányzat is részt vállal a térség egyik legnagyobb fesztiváljának szervezésébe. A Körös-Toroki Napok nagykoncertjei ennek köszönhetően ingyenesek lesznek.
A Körös-Toroki Napok egy generációkat átívelő, színes fesztivál, ahol a családok is megtalálják a számukra megfelelő időtöltést. Az egykori városi mulatság hagyományaira építve a Körös-Toroki Napok mára országosan ismert fesztivállá nőtte ki magát, csodás környezetben. Idén augusztus 1-3 között rendezik meg a bulit.

Maximum 20 millió forinttal beszáll az önkormányzat a Körös-Toroki Napokba
Az elmúlt évben a szervező cég közölte, hogy idén nem fogja tudni megszervezni a KTN fesztivált. A város életében azonban ez az egyik legnagyobb rendezvény, és nem szeretnék veszni hagyni. Bedő Tamás polgármester elmondta, hogy egy kompromisszumos megoldást szerettek volna találni a problémára, és végül az a döntés született, hogy az önkormányzat beszáll a szervezésbe. A város maximum 20 millió forinttal támogatja a rendezvényt, ezért az esti nagykoncertek ingyenesek lesznek. A részletes programmal hamarosan jelentkeznek a szervezők.
Fedett medencében vízilabdáznának tovább
2022-ben TAO forrásból épült egy 20x32 méteres kültéri sportmedence. Az eredeti sportfejlesztési programban még fedett sportmedence szerepelt, az építési költségek emelkedése miatt csak nyitott medencére volt elég a keret. Emiatt a Csongrád Városi Vízilabda Sportegyesület továbbra is nehézségekkel küzd a téli időszakban, hiszen hideg időben a vízpára miatt nem lehet hatékony labdás edzést tartani, hideg szeles időben fázik mindenki, a nyitott medence az uszoda fűtött épületrészétől 200 méter, messze van. A már megépült medence befedése nagyjából 180 millió forint lenne, amire 100 millió forint TAO támogatás lehívható. A fennmaradó 80 millió forintot az önkormányzat önerőként tenné hozzá a beruházáshoz. A képviselők elfogadták az előterjesztést, így indulhat a folyamat.
A testület döntött továbbá arról is, hogy a temetőben, 2025 januárjában elkészült a 16 férőhelyes urnaoszlopra milyen árakat ítéljenek meg.