Kerekasztal

2025.02.09. 16:00

Megfejtették, miben rejlik Ásotthalom jövője

Ásotthalmon kulturális kerekasztalt tartottak, ahol az önkormányzat, a település intézményei, civil szervezetei és közösségi csoportjai egyeztettek az idei év programjairól és terveiről.

Az esemény középpontjában Ásotthalom 75 éves évfordulója állt, amelyet több rendezvény is méltó módon megünnepel majd 2025 folyamán. 

kulturális kerekasztal, Ásotthalom, jövő
Fotó: DM

A megbeszélésen kiemelt figyelmet kapott a közösségtervezés és az ifjúság aktív bevonása a helyi életbe. A szervezők célja, hogy még több fiatalt ösztönözzenek a települési programokban való részvételre, ezzel erősítve a generációk közötti kapcsolatokat is. Az ülésen visszatekintettek a 2024-ben meghirdetett Idősek Évére is, amely során számos, az idősebb korosztály számára szervezett program valósult meg. A kezdeményezés nagy népszerűségnek örvendett, ezért 2025-től ezek az események állandó programelemként épülnek be a település kulturális és közösségi életébe. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Ásotthalom jövője a közösség erejében rejlik, és a különböző korosztályok aktív részvételével tovább erősíthető a település összetartása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában