Lesz még ilyen

2025.02.14. 19:20

Első útjára kísértük a rejtélyes monstrumot – galériával, videóval

Pénteken délelőtt megkezdte útját a tápéi kompkikötőtől a Nagylaki határ felé az a monstrum, amelyet Romániába, egy gázüzemű hőerőműbe készült. A túlméretes szállítmány várhatóan szombaton ér a határátkelőhöz.

Tényleg hatalmas, nagyjából gyalogtempóban halad és rendőrök, szakemberek kísérik – ezt láttuk pénteken, amikor kíváncsiak voltunk és megnéztük, mi az, ami egy hete lázban tartotta Makót. Egyébként nemcsak mi érdeklődtünk, az út mentén, ahol haladt, lépten-nyomon figyelték az emberek. 

monstrum, hatalmas
Tényleg hatalmas. Fotó: Karnok Csaba

Mint a rejtélyt megfejtve korábban megírtuk, a 380 tonnás generátor Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán érte el Szeged-Tápét. Végcélja a romániai Mintia, azaz Marosnémeti. Az a Magyar Közúttól tudjuk, hogy az első, Aradi utcai körforgalomig tartó szakaszig, tehát Makón keresztül, a 43-as főútvonalon át is egy úgynevezett önjáró SPMT tréler szállítja, amely vontató nélkül, vezérlőpanelen keresztül irányítható. Ameddig követtük, úgy tűnt, útját valóban körültekintően előkészítették, fennakadást nem tapasztaltunk. Hírek szerint ilyen nagy méretű tárgyat még soha nem szállítottak Magyarországon közúton.

Ugyanezen az útvonalon egyébként az elkövetkező hetekben az erőmű számára egészen április végéig-május közepéig hasonló szállítmányok átvonulása várható. A makói polgármesteri hivatal által közzétett hirdetmény szerint összesen további öt alkalommal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában