2025.02.11. 14:50
Minden jóérzésű szegedi polgár nevében indult petíció a kocsmazár ellen
Szeged egy egyetemi város, amely pezsgő életének szerves részét képezi, hogy a vendégek este 10 és 11 óra után is be tudnak ülni különböző vendéglátóegységekbe. Ennek vetne véget Binszki József alpolgármester azzal a rendelettel, ami ellen most petíciót indítottak a szegedi polgárok.
Mint ismert, a DK-s Binszki József várospolitikai alpolgármester kezdeményezte, hogy a vendéglátó egységeknek 23 órakor be kelljen zárni. A rendelettervezet célja a lakosság egészséges, nyugodt életkörülményeinek biztosítása, éjszakai pihenéshez fűződő jogának garantálása, másrészt a közterületi szeszesital-fogyasztás korlátozása, illetve az ifjúság védelmének előmozdítása. A tervezet ellen azonban most petíciót indítottak a szegediek, hiszen éjjel-nappali kocsma nemigen van már, és a belvárosban egyébként is fogyatkozik a kínálat, éttermek és kávézók húzzák le a rolót vagy cserélnek gazdát.

A vendéglátósok és a vendégeik nem örülnek
A jelek szerint a szegediek nem támogatják az ötletet, és egy petíciót indítottak, melyben arra kérik Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlését, ne szavazza meg a tervezetet. Mint írják, minden évben rengetek fiatal választja Szegedet, akár több, akár kevesebb időre, akár élete végéig lakó,- és élethelyéül, ehhez a választáshoz, szocializációhoz, nagy mértékben hozzájárul, hogy kialakul egy kötödés a városhoz, ez a kötődés, azaz érzés, hogy itt milyen jó fiatalnak lenni, és ehhez márpedig kellenek azok az élmények, amelyeket a fiatalok a különböző programokon, vendéglátóegységekben szereznek az évek alatt.
Mutatjuk a petíciót
Petíció Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének , az üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos egyes helyi szabályokról szóló önkormányzati rendelettervezetének visszavonására!
Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Közgyűlés! Kérjük, szegedi vállalkozók, vendéglátósok, boltosok, taxisok, egyetemisták, fiatalok és minden jóérzésű szegedi polgár nevében, hogy Binszki József alpolgármester által előterjesztett a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése, az üzletek éjszakai nyitvatartásával és a lakosság nyugalmának biztosításával kapcsolatos egyes helyi szabályokról szóló rendelettervezetét a 2025. február 14. napján tartandó közgyűlésen a Tisztelt Közgyűlés ne szavazza meg!
Szeged egy egyetemi város, amely pezsgő életének szerves részét képezi, hogy a vendégek este 10 és 11 óra után is be tudnak ülni különböző vendéglátóegységekbe. Minden évben rengetek fiatal választja Szegedet, akár több, akár kevesebb időre, akár élete végéig lakó,- és élethelyéül, ehhez a választáshoz, szocializációhoz, nagy mértékben hozzájárul, hogy kialakul egy kötödés a városhoz, ez a kötődés, azaz érzés, hogy itt milyen jó fiatalnak lenni, és ehhez márpedig kellenek azok az élmények, amelyeket a fiatalok a különböző programokon, vendéglátóegységekben szereznek az évek alatt.
Arról nem is beszélve, hogy ezen vendéglátóegységekbe a vendégek fogyasztanak, pénzt költenek el, így a város helyi iparűzési adóbevételéhez jut! Valamint ezek a helyek, mind akár több 10-10 szegedit foglalkoztatnak és ezek a munkahelyek is most mind veszélybe kerülnek!
Továbbá fontos tisztázni, hogy rengetek vendéglátóegység az IKV Zrt.-től bérelt ingatlanban működik és legtöbbjük még teraszt is bérel a várostól, ha ezek a helyek bezárnak Szeged közvetlenül is bevételtől esik el és ezek a helyek mind üresen fognak állni és Szeged egy szellemvárossá alakulhat át egy pezsgő, fiatalos egyetemi városból!
Ezen egységek kialakítása és működtetése komoly összegeket vett és vesz igénybe! A beruházok, úgy számoltak a megtérüléssel, hogy este is nyitva lehetnek, erre a már korábban megkapott működésiengedély birtokában alapoztak, amennyiben nem kapják meg az új nyitvatartási engedélyt becsukhatják a boltot és a beruházásuk soha nem térül meg, munkahelyek szűnnek meg, nem csak a vendéglátóiparban, hanem más szolgáltatóknál is, vegyük például a taxisokat, továbbá Szeged pedig bevételtől esik el!
Milyen jogon sérti a város a vállalkozás szabadságához való jogot és a jogbiztonságot azzal, hogy jogot von el és önkényesen, átláthatatlan módon adja ki ezeket az engedélyeket, valamint csak a saját városi rendezvényeit engedi működni? Számoltak az egyéb következményekkel? Minden, az egész szegedi életérzés, a vállalkozások veszélybe kerülnek azzal, ha a T. Közgyűlés elfogadja ezt a rendelettervezetet! Kérjük a T. Közgyűlést ne fogadja ezt el!
Szeged, 2025.02.11. SZEGEDI POLGÁROK
Szegedi hírek
- Ennyi volt, újabb kávézó zár be, most a Rumilé café a soros
- Szegeden is kapható az új szenzáció, a vatikáni fagylalt, ami a dubai fagyit is letaszíthatja a trónról
- Nem csak a nézelődők örülnek a magasabb vízszintnek
- Megjelentek a szegedi plázakacsák
- Szörnyű családi tragédiára derült fény, azonosították a vízen lebegő holttestet – videóval