2025.02.11. 17:16
Sokkoló felvételeket mutattak Sulyok Tamás köztársasági elnöknek – galériával, videóval
A román és szerb határszakaszra látogatott kedden a köztársasági elnök. Sulyok Tamás a nagylaki, röszkei, mórahalmi és szegedi helyszíneken a sajtóval együtt betekintést nyert a határvédelem működésébe és technikai felszereltségébe. Olyan helyekre is bejutottunk ahová még soha.
Kódneveken folyt a forgalmazás a rádión, drónok követték a delegációt szállító rendőrségi járműveket, amelyek rendőri felevezetéssel érkeztek Nagylakról Röszkére, majd onnan tovább Mórahalomra és Szegedre. Sulyok Tamás köztársasági elnök BMW 7-es, X5-ös és Volkswagen Caravell kisbuszokból álló karavánját követte a sajtó rendőrségi Mercedes kisbuszokban. Az államfő látogatása kedd reggel kilenckor Nagylakon kezdődött, ahol jelentést hallgatott meg a határrendészeti kirendeltség szervezeti felépítéséről, működéséről és feladatairól, majd megtekintette a határátkelőhelyet.

Sulyok Tamás határszemléje: betekintés a védelembe
A következő állomás Röszke volt, ahol a szegedi kirendeltség működéséről tartott prezentációt Szécsényi Gábor kirendeltségvezető. Elhangzott, hogy a röszkei a legnagyobb működő határátkelőhely Magyarországon. A kirendeltésg létszáma 280 fő, ami 307-re bővül Nagylak bezárása után. Az alezredes beszámolt a technikai eszközökről és az illegális migrációról is. 2022 kimagaslott a megakadályozás és a feltartóztatások tekintetében is. Elmondta, 2023-ban nyolc személyi sérülés történt, 130 gépjárművet rongáltak meg migránsok, 42 esetben fegyvert észleltek és 88 esetben hallottak lövéseket.
Sok a panasz Röszkére
A tájékoztató után Sulyok Tamás arról érdeklődött, hogy mivel sok panasz érkezik a röszkei határátkelőre, van-e arra esély, hogy javítanak a gyorsaságon. A kérdésre Balogh János vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány válaszolt, aki elmondta, a humánerőforrás biztosítva van, a román határon felszabaduló munkaerőt átcsoportosítják, de a személyi feltételeken túl a technikai eszközöket is fejlesztették. A szerbekkel folyik egy egyeztetés az egy megállásos ellenőrzés bevezetéséről, azaz hogy egy fülkében dolgozzon a magyar és a szerb határőr. A röszkei közúti határátkelőhelyen pedig egy új sávot alakítanak útlevélkezelő hellyel együtt. – Van remény – foglalta össze a hallottakat a köztársasági elnök.
Határvédelem: drónok, testkamerák és fejlesztések
Sulyok Tamás a tranzitzónában technikai bemutatón vett részt. Megmutatták neki többek között a drónokat, a hőkamerát és egy új beszerzést, a professzionális testkamerát, ami az intézkedések archiválását és dokumentálását segíti. A készüléket mágneses rögzítéssel erősítik a ruházatra, bekapcsolás után készenléti módban folyamatosan rögzít. Az ideiglenes biztonsági határzár megtekintése zárta a röszkei programot.
Pont olyan mint a filmeken
Mórahalmon a Határrendészeti Távfelügyeleti Irányító Központba látogatott a köztársasági elnök, ami pont olyan mint a filmeken, tucatnyi hatalmas monitoron követik az eseményeket a rendőrök. Az egyik falon tábla lóg, arra írják fel filctollal az elfogott migránsok számát. A központ működéséről szóló tájékoztatóban elhangzott, hogy ez az objektum felelős a határzárhoz kapcsolódó kamerarendszer működtetéséért és irányításáért, valamint a határtérség folyamatos ellenőrzéséért. Ezen kívül kezeli a határzárra telepített különféle jelzőrendszerekből érkező információkat, amelyek elengedhetetlenek a határvédelem hatékonyságának fenntartásához. A központba fut be minden adat, amely a határkerítéshez kapcsolódik.
204 kamera figyel a vármegyében
A kollégák a beérkező információkat továbbítják a terepen dolgozó egységek részére. Jelenleg Csongrád vármegyében összesen 204 kamera segíti a határfigyelést. A rendszert 2012-ben korszerűsítették, mivel az eredeti hálózatot 2015-ben telepítették, és azóta jelentős technológiai fejlődés történt. Az új generációs kamerák látótávolsága 1500 méterről 3000 méterre nőtt, ami jelentős előrelépést jelent a megfigyelés hatékonyságában.

Sokkolták az államfőt a látottak
Az államfő számára levetített összeállítás bemutatta a rendőröket ért támadásokat, amelyek során szélsőséges eszközöket és módszereket alkalmaztak a határzár áttörésére. A felvételeken látható volt, hogy egy gépkarabély, erővágóval vágták át a kerítést, valamint erőszakos cselekményekkel próbálták meg áttörni a határt. A rendőröket fadarabokkal és faágakkal dobálták, miközben egyesek létrán próbáltak átmászni a kerítésen. Gyakori jelenség, hogy egy időben több támadó, több helyszínen próbált rést ütni a védelmi rendszeren. Az elnök a látottakat sokkolónak nevezte, hangsúlyozva a határon szolgálatot teljesítő rendőrök nehézségeit és a határbiztonság fontosságát.