2025.02.16. 14:20
Búcsú a diákévektől – szalagtűző a Galamb-iskolában – galériával, videóval
Makón utolsóként a Galamb József Mezőgazdasági Technikum végzősei is jelképes búcsút vettek szombat este alma materüktől. A négy makói középiskola közül ez az egyetlen, ahol bál helyett szalagtűző ünnepséget tartanak.
– Kicsit mindannyian izgulunk, hiszen ez egy nagy mérföldkő az életünkben – mondta a szombati szalagtűző ünnepség előtt Köblös Tamás, a makói Galamb-iskola gépész végzője. Megtudtuk tőle, jól érezte magát az iskolában, az osztályuk igazi közösséggé kovácsolódott. Célja a diplomaszerzés, ami után a családi gazdaságban tervez dolgozni, esetleg mellette valamilyen ágazaton belüli munkahelyen.

Szalagtűző ünnepség a színpadon
Az idei tanévben a Galambban 3 osztályból 45 végzős kapott szalagot. Ők valamennyien mezőgazdasági gépészek, illetve gépésztechnikusok vagy kertészek. A szalagtűző ünnepséget a Hagymaház színpadán tartották; a rendezvényt igazgatói beszéd, illetve a diákok kedves produkciói – szavalat, tánc, muzsika – színesítették. A nagyjából egy órás programot követően a diákok és meghívott vendégeik a Korona dísztermében vacsoráztak.
Szalagtűzés a Galamb József Mezőgazdasági Technikumban
Fotók: Szabó imreKevés a végzős és majdnem mind fiú
Horváth Zoltán igazgatótól megtudtuk, megvan az oka annak, hogy nem nagyszabású, sportcsarnokban rendezett bállal ünnepelnek, mint a többi makói középiskola.
– Eleve kevés a végzősünk, ráadásul a kilencven százalékuk fiú. Ha mindenki hozna magának táncpartnert, illene a sajátján kívül az ő költségét is vállalniuk, ami már igen megterhelő lenne. Ráadásul sok a bejárós, akik egy bált amúgy sem tudnának végigvárni, különben nem jutnának haza az utolsó busszal – magyarázta.