2025.02.05. 19:11
Hamarosan ezrével érkezhetnek kínai építőmunkások Szegedre
Botka László polgármester bemutatta a város 2025-ös költségvetését. Hamarosan ezrével érkeznek kínai munkások Szegedre.
Évtizedek óta hagyomány, hogy a februári közgyűlés előtt Botka László polgármester ismerteti a Szeged által elért eredményeket, valamint a jövőbeni fejlesztési terveket, bemutatta a város 2025-ös költségvetését Szeged nagy adózóinak.

Szeged költségvetése 2025-ben
– Szeged város önkormányzatának 2025-ös költségvetése 96,9 milliárd forint bevételi főösszeggel számol, és ugyanekkora kiadással. Az idei évben a költségvetés kétharmadát, 66 százalékát a város működésére fogjuk fordítani, és 34 százalék, összesen közel 33 milliárd forint lesz az, amit beruházásra és fejlesztésre. Nem örülök ennek az aránynak. Volt ez pont fordítva is. Mindenki tudja ennek a legfontosabb okát az európai uniós támogatások be vannak fagyasztva, tehát évek óta nem jut hozzá Magyarország és ennek megfelelően Szeged városa sem. Ez azt jelenti, hogy nincsenek és nem lesznek új európai uniós támogatásból megvalósuló beruházásaink – kezdte beszámolóját szerda délután a városházán Szeged legnagyobb adózói előtt a polgármester.
Fejlesztések és beruházások a városban
A jelentősebb fejlesztések közül kiemelte, hogy az Agóra, mint legnagyobb energiafelhasználó önkormányzati intézmény tetejére napelemrendszer kerül. Útrekonstrukció idén egymilliárd forinttal kevesebb jut mint tavaly, tehát csak a főbb közlekedési útvonalak felújítására lehet számítani. A fejlesztések között a polgármester kiemelte a rakpart 1,3 milliárdos felújítását, amit a több évtizedes csövekkel kezdenek a múzeum és a Stefánia között. A munkálatok forgalmi korlátozásokkal is járnak, ezért azokat július-augusztusban kezdik, amikor nincs iskola és többen vannak szabadságon.
Bemutatták Szegedi idei költségvetését
Fotók: Török JánosMunkaerőpiaci kihívások és a BYD-gyár
Botka László a végére hagyta a legizgalmasabb témát, a BYD-gyárat. – Hogy lesz 10 ezer munkás? – tette fel a kérdést, amikor Szegeden a munkanélküliség 1,3 százalék. – Munkaerő-tartalékot jelent a szegedi szakképzőrendszer és az egyetem. Makón és környékén 7-8 százalékos a munkanélküliség, ott is van valós tartalék, Vajdaságból is egyre többen járnak át Szegedre, ott 8-9 százalékos a munkanélküliség – magyarázta. Hozzátette, a következő hónapokban ezres létszámban jelennek meg Szegeden kínai építőmunkások, ők építik a csarnokokat. Nekik egy átmeneti munkásszállást hoznak létre, de már alapozzák a végleges munkásszállást a gyár Béketelep melletti részén.