2025.02.07. 21:36
Államfő Szentesen, vonat Csongrádon, tervek a rakparton - ezek voltak a pénteki nap történései
Pénteken számos fontos esemény történt Szegeden és környékén. Szeged egyik kiemelt témája a rakpart fejlesztése, amelyet már 20 éve terveznek. Emellett a rendőrség körözi Radnai Lászlót, és jogászsági kérdésekről is szó esett.
Ez történt pénteken Szegeden és vármegyénkben. Mutatjuk!

Fotó: Karnok Csaba
Körözi a rendőrség a Csillagból szabadult hírhedt maffiozót, Radnai Lászlót
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a Radnai Lászlót, akit korábban a kecskeméti maffiaperként elhíresült ügyben, a Szegedi Ítélőtáblán ítéltek el jogerősen, később azonban a rendőrség koronatanúja lett, egyidőben a tanúvédelmi programban is részt vett. A Magyar Nemzet információja szerint Radnainak januárban kellett volna egy másik ügyben börtönbe vonulnia, de ezt nem tette meg. Radnai László sorsa több szálon is összefonódott Szegeddel.
Sulyok Tamás elárulta, miben számít a vidék jogászaira
Kerekasztal-beszélgetésre érkezett Magyarország köztársasági elnöke Szentesre, ahol a régió jogászságának képviselőivel folytatott eszmecserét. Sulyok Tamás szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a Szentes nagyságrendű városokban is legyen jól képzett, jól működő jogászság.
Helyszíni fotókon mutatjuk, hogy néz ki a MÁV-féle reggeli „koccanás”
Balesettel indult a reggel Csongrádon. Egy személyautó és vonat karambolozott.
Húsz éve várja egy egész város, hogy végre kisebb csoda történjen a rakparttal
Szeged 2025-ös költségvetésében fontos fejlesztések szerepelnek. Ezek egyike a rakpart rekonstrukciója, amelyet már 20 éve terveznek, a várfaltól a belvárosi hídig tartó szakaszon indulhat el. Bár a nagyobb munkálatok csak 2026-ban kezdődhetnek, ismét vannak elképzelések.
Titokban tartják, hogy mire lesz jó a több száz tonnás monstrum, de rendőrök kísérik az úton
A jövő héten először szállítanak át Makón egy egyelőre ismeretlen funkciójú hatalmas tárgyat, ami miatt időszakos útlezárásokra lesz szükség. Április végéig-május közepéig aztán további öt hasonló, úgynevezett túlméretes szerelvény halad majd át a 43-as főútvonal majdnem teljes városi szakaszát érintve.
A legendás horvát edző szerint a szegedi szélsővel megnyerhették volna a vb-t
Marin Jelinic lehetett volna a kulcs. A horvát kézilabda edzőlegendája, Lino Cervar szerint az OTP Bank-Pick Szeged balszélsőjének védőmunkájával Horvátországnak esélye nyílhatott volna megállítani a dánokat a világbajnoki döntőben.
Agytorna kicsiknek: rejtvényfejtők hete volt a rókusiban
A héten délutánonként érdekes programok, kihívások várták a szegedi Rókusi Általános Iskola diákjait. Az idén harmadszor megrendezett rejtvényfejtők hetét elsősorban a napköziseknek és a tanulószobásoknak szánta Csikós Ignác pedagógus. A pénteki zárónapot a tornacsarnokban tartották, ahol a rejtvények birodalmába csöppentek a gyerekek. A helyes megfejtők tárgyjutalmat kaptak.