2025.02.16. 10:29
Ez már nem az olcsó játék hülye gyerekeknek kategória!
Szórakozni a mentők idejével felháborító és felelőtlen.
A mai negyvenes-ötvenes generáció egyik legkedveltebb szórakozása gyermekkorában a telefonbetyárkodás volt. Abban az időben, amikor még nem volt telefonszám-kijelzés, csak vonalas készülékek és telefonfülkék, nem is volt nagy tétje a dolognak. Csak ki kellett nézni a telefonkönyvből egy nevet, felhívni, és ha felvették, mondani valami vicceset, majd röhögve lecsapni a kagylót. Szinte mindenki életében legalább egyszer kipróbálta ezt a dolgot. És mi bajunk lett belőle? Semmi.

Gondolhatnánk, hogy ez a gyerekes szórakozás mostanra kikopott a mindennapokból, néhányan azonban még mindig megragadtak ezen a szinten. A "Kis lakás? Cserélje nagyobbra!" azonban már nem elég adrenalinlöket: vannak, akik jóval látványosabb eredményre vágynak, mint egy bosszankodó magánszemély a vonal másik végén. Ők azok, akik tömegbalesetet jelentenek be, aztán elégedetten nézik, hogy mentőhelikopter és több mentő rohan a helyszínre – feleslegesen. Hogy mi motivál erre embereket, azt elképzelni sem tudom. Hatalmat éreznek, hogy egyetlen hívásukra ekkora felfordulás kerekedik? Vagy csak megragadtak a gyermeki énjüknél, és boldogan tapadtak az ablaküvegre, ha egy szirénázó jármű közelített az otthonuk felé? Talán ők maguk sem tudják. De szögezzük le: ez már nem az olcsó játék hülye gyerekeknek kategória.
Szórakozni azok idejével és energiájával, akik mások életének megmentéséért küzdenek nap mint nap, a forgalomban sokszor az életüket kockáztatva, hogy mielőbb a helyszínre érjenek, egyrészt felháborító és felelőtlen. Másrészt ez nem más, mint az adófizetők pénzének pazarlása. Nem véletlen, hogy ezért már nem csak egy fülrángatás jár, ha valaki lebukik. Szóval tessék jól meggondolni, mielőtt bárki ilyesmivel szeretne vicceskedni. Mert az nem egy 20 forintos hívás lesz.