2025.02.03. 13:20
Megszólalt a polgármester, szerinte ebben rejlik a település jövője – galériával
Tiszaszigeten hagyományteremtő rendezvényt tartottak szombaton. Az elmúlt évben világra jött újszülöttek köszöntése volt a program a faluház házasságkötő teremében. Ferenczi Ferenc polgármester elmondta: ezt minden évben szeretnék megismételni.
A tavalyi év gyűlt össze szombaton a tiszaszigeti Vedres István Faluház házasságkötő termében. Stílszerűen. Azok a babák és szüleik, akik 2024-ben gyarapították a település lélekszámát. Az újszülöttek köszöntése ünnepre tizenketten kaptak meghívót – elhozták magukkal szüleiket is –, sajnos ketten betegség miatt nem tudtak részt venni az családias hangulatú eseményen, amelyet az óvodások műsora színesített.

Hagyománnyá tenni
– Emlékeim szerint 2020-ban találkoztunk ilyen apropóból utoljára, most újból összejöttünk, mert azok a családok, akik Tiszaszigetet és Térvárt választották lakhelyüknek, megérdemlik. Ezek a kis csodák nemcsak családjukat gazdagítják és okoznak örömöt a szülőknek és nagyszülőknek, hanem településünk jövőjét is jelentik. Érkezésükkel még összetartóbb lesz a família – mondta köszöntőjében a Ferenczi Ferenc polgármester, aki megemlítette, a szülők többségét pici koruk óta ismeri.
Hangsúlyozta, a fejlesztésekkel és szolgáltatásokkal – mini bölcsőde, gyermekjóléti és védőnői szolgálat – igyekeznek mindenben segíteni, támogatni a családokat, hogy „együtt építhessük a jövőt”. Ezentúl minden évben megrendezik az újszülöttek köszöntését.
Újszülöttek köszöntése Tiszaszigeten
Fotók: Péter ImreLinett, a legfiatalabb
Az újszülöttek közül a legfiatalabb az öthetes Hornyák Linett volt, aki szinte eltűnt édesapja karjaiban. Hornyák István elmondta: feleségével, az amerikai származású Lakynnel egy kiskőrösi konferencián ismerkedtek meg, mindketten baptisták.
– Zalaegerszegről Szegedre 2012-ben költöztünk, 2013-ban házasodtunk össze, majd Tiszaszigetre kerültünk, mindhárom lányunk itt született: Leila 7, Léna 3 éves, Linett a legfiatalabb, és még egy babát biztosan vállalunk – árulta el, hozzátéve, igénybe vették a csok-ot is, és nagyon jól érzik magukat Tiszaszigeten. Míg beszélgettünk, a szomszédban az édesapja ölében ülő Pásztor Marcelnek adott puszit tesója, Luca, aki kérdésünkre kijelentette: nem féltékeny kis öccsére, örül neki és nagyon szereti.
Újszülöttek köszöntése, ők tizenketten
Tiszasziget 2024-ben több mint egy focicsapatnyi aprósággal gyarapodott, ők tizenketten a „kezdők” az élet mérkőzésén: Ábrahám Léna, Bartos Keve, Bódi Lilien, Hollósy Lilien Léna, Hornyák Linett, Kiss Botond, Kiss Lara Anna, Kovács Ármin, Nyári Zsófia, Pásztor Marcel, Perczel Miklós Csaba és Szabó Barnabás.