Szegedi hírek

2025.02.06. 16:50

Temető, kórház, piac - tippelhet, hova költözik a rendőrség

Négy helyszín is szóba jöhet az új rendőrségi ingatlan számára. A városi rendőrkapitányság épületét le kell bontani, de hogy hol lesz az új, az egyelőre még kérdés. Temető, piac vagy kórház helyén húzhatják fel.

Költöznie kell a Párizsi körúti rendőrségnek, mert életveszélyes az épület - ez már tavaly ősz óta tudott. Bár városi rendőrkapitányságot azóta sem ürítették ki, egy megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, mely azt taglalja, hol lehetne elhelyezni az új kapitányságot. Ebből kiderül, hogy négy helyszín került szóba: a jelenlegi, melyet ez esetben teljesen át kell építeni, az egykori I-es kórház, a József Attila sugárúti Gyevi temető területe, illetve a Cserepes sor. Tulajdonképpen azok a városi ingatlanok, melyek sorsa már évtizedek óta kérdéses és megoldatlan. 

városi rendőrkapitányság
A városi rendőrkapitányság épületének új hely kell, egyelőre azonban még csak ötletek vannak, konkrétum nincs. Archív Fotó: Török János

Gyevi temető: se Spar, se irodaház

A Deák Ferenc Gimnáziummal szembeni területen már az 1700-as évek első felében működött a Gyevi temető, és a kutatók becslése szerint legalább ötezer embert temettek el ide. Az utolsó búcsúztatást 1972-ben tartották itt, akkor a tulajdonos, a római katolikus egyház lezáratta a temetőt. Ekkor határozták el, hogy 1996 végéig még kegyeleti parkként működtetik. Csakhogy a 90-es évek végére egyfajta gettó alakult itt ki: hajléktalanok költöztek a kriptákba, sok szemetet is hordtak ide, így 2004-re teljesen felszámolták a temetőt, a földi maradványokat a hozzátartozók elvihették, a területet pedig az OTP vásárolta meg, hogy ott lakóparkot építsen. Három évvel később a telek gazdát cserélt: egy szegedi Kft. vette meg, hogy kereskedelmi központot és luxus irodaházat húzzon fel a területen. A vállalkozás 2012-ben területrendezési szerződést kötött az önkormányzattal, de végül nem lett semmi. A legutolsó terv 2019-ben született meg: akkor úgy nézett ki, INTERSPAR épül, azt a plazatörvény húzta keresztbe. Legutóbb alig több mint egy éve pedig azt jelentette be az önkormányzat, hogy közparkot építenek a terület egy részén: sétányokat jelölnek ki padokkal és közvilágítással, fákat ültetnek, valamint némi növényzettel igyekeznek eltakarni a garázssorokat.

Az értékesíthetetlen belvárosi kórházépület

Az I-es kórház története sem sokkal rövidebbre nyúlik vissza. A Kossuth Lajos sugárúti épületben 2009 márciusában szűnt meg a betegellátás, amit a vele összefüggő Pulz utcai volt pszichiátriai gondozóval együtt próbált eladni az önkormányzat. A telek egyébként összesen 13 ezer négyzetméteres, azt és a rajta álló két épületet azonban a mai napig nem sikerült értékesíteni.

Több mint 3 éve üres a Cserepes sor

A Cserepes sori telep az 50-es években épült a téglagyári munkásoknak, a szomszédos piac pedig 1989-ben nyitott meg, akkor még KGST piac néven. Utóbbit 2021-ben jelölte ki az önkormányzat eladásra, azóta nem működik a korábban népszerű Cserkó. Helyére lakóparkot és üzleteket álmodtak, a terület azonban azóta is érintetlenül gazosodik és amortizálódik. A mellette lévő egykori szegregátumban pedig az IKV-s bérlakások mindegyikét elbontották, öt magántulajdonban lévő ház azonban még mindig gátolja, hogy ott elkezdődhessen bármilyen beruházás - oda egyébként szintén lakóparkot terveztek. Érdekes egyébként, hogy ez a terület is felmerült lehetséges építkezési helyszínként, Pintér Sándor belügyminiszter elképzelésének ugyanis nem felel meg. Ő öt éve egy fórumon úgy fogalmazott, külvárosi részt arra a feladatra, hogy a mintegy 400 szegedi rendőr ott 21. századi körülmények között dolgozhasson, nem tart elfogadhatónak. Valószínűleg ezért szerepel a kiírásban, hogy a Cserepes sor csak akkor jön szóba vizsgálandó helyszínként, amennyiben a szerződéskötésig a magántulajdonban lévő egykori Gyevi temető telkének tulajdonosa, vagyis a Spar nem tesz hozzájáruló nyilatkozatot a vizsgálat elvégzésére.

Régi problémát fog megoldani a városi rendőrkapitányság új épülete

Bármelyik területen is épülne tehát fel az új városi rendőrkapitányság, egy több évtizede kallódó terület sorsa rendeződne. A rendőrség a központi költségvetésből 130 millió forintot kap a bontásra és egy új épület megvalósíthatósági tanulmányának elkészíttetésére, további 150 millió forintot pedig a költözésre. A pénz tehát rendelkezésre áll, egyelőre azonban a megvalósíthatósági tanulmány készítőjét se választották ki, vagyis a projekt biztosan tolódik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában