2025.02.17. 16:20
Váratlan változást okozott a madarak viselkedésében az időjárás
Január végén, február elején a tavaszt idéző időjárás hatása a Csanádi puszták élővilágán is érezhető volt – adta hírül a Körös-Maros Nemzeti Park. Különösen szembetűnő volt ez néhány madárfaj esetében, mint például a vörös vércse és a csóka.
A vörös vércsék és a csókák is elkezdték nézegetni, elfoglalni a költésre alkalmas, mesterséges költőládákat, illetve varjú- és szarkafészkeket január-február fordulóján. Mint a nemzeti park honlapján olvasható, az utóbbi évek enyhe telein jellemző volt, hogy a korábban délre vonuló vörös vércsék közül egyre többen áttelelnek nálunk. Most eddig minden vörös vércse egymagában élt, vadászott, de a korai tavaszt érezve párok álltak össze, elkezdték keresni a fészkelőhelyeket.

A vércsékkel ellentétben a csókák kifejezetten társas madarak. Ők alapvetően nálunk töltik a telet, s a tél folyamán is csapatba verődve, sokszor vetési varjakkal együtt figyelhetők meg, amint élelem után kutatnak a pusztákon, szántóföldeken. A vércsékhez hasonlóan a január végi jó időben őket is már párban látták a szakemberek különböző hangszínekben kommunikálva, gondosan felmérve a költőládákat.
Az eddigi derűs napok után februárban ismét beköszöntöttek a keményebb fagyok, ennek hatására az említett madárfajoknál most alábbhagyott ez a fajta násztevékenység.