Bejelentés

2025.02.14. 20:37

Lázár János bejelentést tett a Wenckheim-kastély további sorsáról

Négy kastély örökbefogadásáról döntöttek. Lázár János pénteken videóban hirdetett eredményt.

A Nádasdladányi Nádasdy-kastély a Richter Gedeon Nyrt.-hez, a bajnai Sándor-Metternich-kastély a MOL Új Európa Alapítványhoz, a majkpusztai Esterházy-kastély az oroszlányi önkormányzathoz, míg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély a hódmezővásárhelyi önkormányzathoz kerül. Az új tulajdonosok feladata lesz a kastélyok fenntartása, üzemeltetése és működtetése.

Wenckheim-kastély
Képen: Wenckheim-kastély
Fotó: Fotó: Licska Balázs LB Békés Megyei Hírlap

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere még tavaly novemberben járt Budapesten az Építési és Közlekedési Minisztériumban a szabadkígyósi kastély privatizációja kapcsán. Most viszont várjuk, hogy Lázár János döntése után mit nyilatkozik majd, a most éppen indiában nyaraló polgármester.

Lázár János döntését a videóban részletesen is kifejtette, amely ide vonatkozó részét idézzük:

„Az első körben az összes pályázat alapos mérlegelése után és szakemberek megkérdezésével a kormány nevében úgy döntöttem, hogy négy kastélynak lesz új gazdája. Négy kastély örökbefogadására nyílik lehetőség. Ezek közül az első a nádasdladányi kastély, amelyre a Richter Gyógyszeripari Részvénytársaság egy nagyon komoly pályázatot nyújtott be. A Richter kiváló fejlesztője, gazdája és működtetője lesz a nádasdladányi kastélynak. A második kastély, amely gazdára lelhet, a Bajnai Sándor Metternich kastély, amely a MOL Új Európa Alapítvány üzemeltetésében és fejlesztésében működhet tovább. A harmadik a majki Esterházy kastély, Esterházy Móric miniszterelnök korábbi otthona. Ott az oroszlányi területileg illetékes önkormányzat nyújtott be egy pályázatot, amely jó anyag volt, ezért ha az önkormányzat valóban komolyan gondolja, lehetőséget kap a kastély üzemeltetésére és fejlesztésére. A negyedik részben pedig kígyóson a Wenckheim kastélyra több érdeklődő mellett a hódmezővásárhelyi önkormányzat benyújtott egy pályázatot, és úgy döntöttem, hogy a pályázatot elfogadva a szabadkígyósi Wenckheim kastélynak a jövőben a hódmezővásárhelyi önkormányzat lesz a gazdája.” – mondta a videóban az építési és közlekedési miniszter.

A kormány február második felében további húsz kastélyt hirdet meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában