2025.03.27. 17:39
Kiderült, Szabó Bálint hogy játssza ki az elfogatóparancsot
Szabó Bálint az elmúlt napokban a figyelem központjába került. Az ex-szegedi botránypolitikus ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben, de nem a pride-párti mutatványai miatt.
Az utóbbi napokban Szabó Bálint, a botrányairól ismert politikus, ismét a figyelem középpontjába került szokatlan és sokkoló viselkedésével. A pride-párti tüntetésen először egy rendőrségi kisbusz alá feküdt, és onnan trombitálni kezdett, majd később a Dunába ugrott, amit követően a vízi rendőröknek kellett kimenteniük és újraéleszteniük. Egy szegedi orvos lapunknak elmondta, perceken múlhatott a botránypolitikus élete.

Szabó Bálint ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben, melyet a Kecskeméti Járásbíróság bocsátott ki. Felvetődik a kérdés, hogy bár az elmúlt napokban többször is nyilvánosan megjelent, miért nem történt meg a letartóztatása.
A botránypolitikusnak korábbi tettéért kell felelnie
Szabó Bálint ellen azért adtak ki elfogatóparancsot, mert nem jelent meg a tárgyaláson. Azt a bírósági eljárást egy korábbi ügye miatt indították ellene, a hatóság félrevezetése miatt – mondta el a BAON érdeklődésére Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.
Szabó Bálint 2021 februárjában még a szegedi közgyűlés független képviselője volt, akkor egy videóval jelentkezett közösségi oldalán, melyben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetésről és egy „szegedi oligarcháról”. Az események után sajtótájékoztatót hívott össze, de azon nem jelent meg, és 15 órára eltűnt. Később Makó közelében találták meg.
A politikus később zavaros beszámolót tett arról, hogy mi történt vele az eltűnés alatt. Az előzményekről azt mondta, hogy miután két nagyvállalkozó megfenyegette, valaki leszorította őt autójával az útról, egy földúton elakadt, és ahányszor ki akart szállni a kocsiból, lövések dördültek. Telefonon kért segítséget, ismerősei mentek érte, ő pedig bejelentést tett a rendőrségen.
Az újabb meghirdetett sajtótájékoztató napján – állítása serint – futás közben elrabolták, majd egy égő szalmatáblára kötözték ki. A bejelentés következtében, akkor a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt eljárást indított, de később kiderült, hogy a botránypolitikus valószínűleg nem mondott igazat, így ellene eljárás indult a hatóság félrevezetése miatt.
Így játssza ki a rendszert
Mint kiderült, Szabónak nincs olyan bejelentett lakcíme, melyeken az idézést átvenné, telefonon nem idézhető, nem jelölt meg tartózkodási helyet sem. Miután elfogatóparancsot adtak ki ellene, bejelentkezett telefonon. A bíró azt mondta neki, hogy amíg hitelt érdemlően nem igazolja, hogy hol tartózkodik, és hogy hol veszi át a küldeményeket, addig érvényben marad a vele szemben kiadott elfogatóparancs. Szabót ezt követően Budapesten elfogták, de ő a mentelmi jogára hivatkozott, ezért elengedték – tudatta a szóvivő.
Szabó március 23-án a Budapest 11. választókerületben indult, miután Varju László lemondott. Szabó 649 szavazattal elbukott, a választást a DK-s politikus nyerte, de az eredmény még nem jogerős, így Szabó mentelmi jogot élvez. A bíróság az üggyel kapcsolatban az Országos Választási Irodához fordul.