Fontos a jó szakma

2025.03.19. 16:50

Ezúttal ne a szokásos, unalmas pályaorientációs programra készülj – galériával, videóval

Március 19-én a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum pályaorientációs rendezvényt tartott Szentesen, az Ifjúsági Házban, amelynek célja az volt, hogy a fiatalok közelebbről is megismerhessék az iskolák és a duális partnerek nyújtotta lehetőségeket. A Cégek Piaca rendezvényen bemutatkozott a HSZC három intézménye, a Zsoldos, a Boros és a Pollák. Az eseményen felsorakoztak az iskolák duális partnerei is, akik az egyes szakmák gyakorlati oldalát mutatták be az diákoknak.

Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, hogy a pályaorientációs rendezvények sorában az utolsó tavaszi esemény a Cégek Piaca. Kiemelte, hogy ez több mint egy egyszerű pályaorientációs nap. Az esemény lehetőséget biztosít az intézmény diákjainak, hogy tájékozódjanak az ágazati alapvizsga utáni lehetőségekről.

Cégek piaca
A Cégek Piaca a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum diákjait köti össze a duális partnerekkel, segítve őket az iskola utáni elhelyezkedésben. Fotó: Szabó Viktor

A Cégek Piaca segíti a diákok elhelyezkedését

– Szeretnénk segíteni a tanulóinknak, hogy könnyebben tudjanak szakmát, szakirányt választani. Ezen a rendezvényen találkoznak azokkal a duális partnerekkel, cégekkel, hivatalos szervekkel, ahol később munkát vállalhatnak – fogalmazott a főigazgató.

A pályaorientációs nap interaktív programokkal is várta az érdeklődőket. A diákok kipróbálhatták az egyes szakmákhoz kapcsolódó eszközöket, betekinthetnek a gyakorlati képzés rejtelmeibe, és szakemberekkel beszélgethetnek az adott hivatás sajátosságairól. Az iskolák tanárai, diákjai és duális partnerei segítségével a fiatalok valós képet kaphattak a különböző foglalkozásokról.

A duális partnerek várják az új szakembereket

– Azon diákokat várjuk, akik érdeklődnek a távközlési szakma iránt. Mi biztosítjuk a gyakorlati oktatást, a HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum pedig az elméleti képzést. Korszerű, felszerelt laborral rendelkezünk, és két év után munkaszerződést kínálunk minden végzős diáknak. A képzés alatt szakképzési hozzájárulást és caffetéria juttatást is kapnak a tanulók. Egyre népszerűbb ez a szakma, mi pedig próbáljuk a lányok számára is vonzóvá tenni ezt a hivatást – nyilatkozta Iglódi Katalin, a metALCOM Zrt. PR-vezetője.  

A pályaválasztás nagy felelősség, hiszen a megfelelő döntés meghatározza a fiatalok jövőjét. A március 19-i rendezvény kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki megalapozott információk birtokában hozhassa meg ezt a fontos döntést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában