2025.03.21. 13:55
Emberölési kísérlet, vágott sebek, lábtörés – nagyüzemű életmentés zajlott Szentesen – galériával, videóval
Pénteken rendezték meg a Magyar Vöröskereszt Országos Elsősegélynyújtó Versenyét, amin a diákoknak emberölési kísérlettel, csonttöréssel és különböző tesztekkel találták szembe magukat. A verseny célja az elsősegélynyújtási ismeretek növelése volt.
A Magyar Vöröskereszt kiemelten fontosnak tartja az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő oktatását, valamint a humanitárius szemléletmód terjesztését. Ennek érdekében idén már 53. alkalommal szervezték meg az elsősegélynyújtó versenyt, amelyen 5 fős csapatok mérhették össze tudásukat három kategóriában: gyermek (5-8. osztály), ifjúsági (9-13. osztály) és felnőtt (18 év felett, nem hivatásos egészségügyi dolgozók számára).

Kiabáltak a fájdalomtól
A versenynek a szentesi Dózsa Ház és az Ifjúsági Ház adott otthont. A verseny ideje alatt a területen hanghatások, segélykiáltások és jajveszékelések hallatszottak, de ez mind a verseny része volt. A baleseti szituációkat élethű imitációkkal mutatták be, valósághű sebekkel és helyzetekkel, amelyeket a versenyzőknek kellett ellátniuk.
Elsősegélynyújtó verseny Szentes
Fotók: Szabó ViktorA diákok élvezik az elsősegélynyújtást
Zsombor a szentesi Boros iskolába jár és mentőtiszt szeretne lenni. A második elsősegélynyújtó versenyén vett részt, ezért nem lepték meg a különböző feladatok. Célja, hogy a hivatást kitanulva életeket mentsen, aminek egy nagyon jó felkészülési terepe egy ilyen verseny.
Az elsősegélynyújtó versenyre 12 csapat érkezett, négy városból, különböző kategóriákban. Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely és Mindszent diákjai mind a legjobbjukat nyújtották, és kimagasló ügyességgel oldották meg a feladatokat.