2025.03.16. 06:50
Nem győzik takarítani a galambpiszkot a Dóm téren, új védekezési módszert engedélyeztetnek
A Dóm téri szobrok takarítása ismét elkezdődött. A galambpiszok vastag rétege borított be mindent.
A Környezetgazdálkodási Nonprofit Kht. ismét elkezdte a Dóm téri szobrok takarítását. A terület az egyik legszennyezettebb rész a városban: a galambpiszok vastag rétegben áll nem csak a pantheon alakjain, de a falakon, földön is. Utóbbiak azonban nem az önkormányzathoz tartoznak.

– A város csak a szobrok tulajdonosa, így a burkolatok galambvédelméért és tisztán tartásáért nem felelős – hangsúlyozta Makrai László, a Kht. ügyvezető igazgatója. Ezek tisztítása a két egyetem, illetve az egyházmegye feladata lenne.
A galambpiszok gyorsan újratermelődik
A szobrokat mindenesetre most letakarították: vízzel, tisztítószerrel sikálták a szobrokat és galambriasztó géllel is bekenték. Ezen munkálatokat egyébként nagyjából kéthavonta kell elvégezni ahhoz, hogy ne ússzanak galambpiszokban nagyjaink emlékművei.
– Nagyjából tízezres nagyságrendű galambállomány van a városban, a populáció egyik fele a belvárosban, a másik az Izabella-híd körül tanyázik. A Dóm tér különösen kedvelt pihenőhelyük, a nyitott padlásokon szaporodnak. Az IKV az ilyen helyiségeket már lezárta, de a magántulajdonosok birtokában lévőkkel nem tudunk mit kezdeni - beszélt a probléma gyökeréről Makrai László, aki szerint az is tetézi a bajt, hogy még mindig sokan etetik a galambokat, melyeknek így nincs is okuk arra, hogy odébbálljanak.
A Dóm téri Szegedi Nemzeti Emlékcsarnok szobrai és domborművei egyébként, melyek a magyar történelem, irodalom, művészet és tudomány kiváló alakjait ábrázolják, valószínűleg hamarosan fizikai védelmet kapnak. – Eddig nem volt lehetőség a hálózásra, most azonban elindult ennek az engedélyeztetése. A műemlék szobrokat a tervek szerint alig látszó hálóval védjük majd, mert mostanra egyértelművé vált, hogy ezt a galambtömeget már nem lehet kordában tartani, a napi szintű takarításra azonban nincs kapacitás – árulta el lapunknak Makrai László.
Szegedi hírek
- Földi pokol Tarjánban: drogosok és egy agresszív nő zaklatja a helyieket
- Kígyózó sorokban várták a rajongók a Hunyadi záróepizódját Szegeden – videóval
- Feltérképeztük Szeged nyilvános mosdóit, aprópénz mellé némelyikhez másra is szükség van
- Biciklis nő tarolt le egy autót Szegeden
- Valószínűtlen jelenetek Szegeden: a rendőrség táblája alatt himbálózott egy férfi az oszlopon – videóval