2025.03.14. 08:10
Egyelőre titokban tartják a sztárfellépő nevét, jó okuk van rá
A tavalyi turisztikai szezon az időjárási viszontagságok ellenére is jól sikerült – hangzott el azon a fórumon, amit az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók számára tartottak Makón a Korona kulturális szalonjában. Kiderült, a Hagymatikum fürdő bővítése meghozta a várt sikert és az is, idén milyen rendezvényekkel, illetve új beruházásokkal igyekeznek még több vendéget a Maros-parti városba csalogatni.
– A tavalyi év idegenforgalmi szempontból sikeres volt, csak az időjárás volt az ellenségünk – mondta a napokban szezonnyitó jelleggel megrendezett makói turisztikai fórumon a Városmarketing iroda vezetője, Barna Gábor. A sok éves hagyománnyal rendelkező találkozóra az idegenforgalomban érdekelt helyi szereplőket, elsősorban a vállalkozókat hívták meg. Az irodavezető megjegyezte, nem csak az esővel kellett megküzdeniük Hagymafesztivál idején: bármilyen programot szerveztek a Hagymatikum fürdő előtti térre, este 6-7 előtt senki nem jött ki a hőség miatt.

Egyelőre titok, kik lépnek fel
Megtudtuk, az idei rendezvényszezon április 5-én a Hagymás Csücsür Ünneppel kezdődik Makón. Májusban lesz a majális és a városnap, júniusban motoros találkozót rendeznek, illetve borfesztivált, júliusban sörfesztivált. Augusztus 20-án is várhatók programok, és a nagy rendezvények sorát most is a Hagymafesztivál zárja szeptember második hétvégéjén. A programok megszervezésében civilek és intézmények is részt vesznek - a múzeum például húsvétkor, a Hagymaház meg a nyári zenés fesztivállal. Barna Gábor egyelőre egyetlen sztárfellépő nevét sem árulta el – mint mondta, egyelőre folynak a tárgyalások.
A Hagymatikum fürdő vonzza a turistákat
Farkas Éva Erzsébet polgármester többek között arról beszélt, hogy a Hagymatikum fürdő tavaly átadott új szárnya a várakozásoknak megfelelően felfokozta az érdeklődést Makó iránt. További pozitív hatása volt az ellenőrzés megszűnésének a román-magyar határon. Ami a számokat illeti, idén januárban kétszer annyi fürdővendég váltott jegyet, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban.
Fókuszba kerül a Maros-part
Azt is elmondta, a város az idei évben is komoly idegenforgalmi fejlesztésekre készül. Ezek egyike a Maros-partra vivő kerékpárút megépítése lesz. Mint megírtuk, a makói önkormányzat 1 milliárd 127 milliós pályázati forráshoz jutott 6 kilométernyi aszfaltszőnyeg megépítéséhez. Emellett támogatást kapott az egykori vadászház felújítása is, ami ökoturisztikai kiállítóhelyként születhet újjá. Mindkét beruházással kapcsolatban azt mondta, már csak a támogatási szerződés aláírására várnak, aztán jöhet a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás, majd kezdődhet a munka. A jövő évi szezonban mindkét attrakció fogadni fogja a vendégeket – tette hozzá.