Elismerés

2025.03.16. 12:50

Neves festőművészt tüntettek ki díszpolgári címmel

Hódmezővásárhely díszpolgára címet adományozott a közgyűlés Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművésznek, egyetemi tanárnak. Az elismerést március 15-én adták át. Az idén 87 éves Hézső Ferenc a város kulturális életének a mai napig aktív tagja.

Hézső Ferenc 1938. január 26-án született Hódmezővásárhelyen. Művészetét az elmúlt évtizedekben számos díjjal ismerték el.

Hézső Ferenc
Hézső Ferenc az alkotásnak és az oktatásnak szentelte az életét. Fotó: Kovács Erika 

Domanovszky Endre és Pap Gyula voltak a mesterei

Hézső Ferenc Az Állami Bethlen Gábor Gimnázium diákja volt. 1962-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott. Mesterei Domanovszky Endre és az orosházi születésű Pap Gyula voltak. 1962-től a Vásárhelyi Művésztelepen, majd a tokajin dolgozott. 1963-tól 1966-ig az Újvárosi Általános Iskola rajztanáraként foglalkoztatták. 1963-1986 között a Makói Képzőművészeti szakkört vezette, majd 1966-tól 1975-ig a vásárhelyi Bethlen Gimnázium tanára volt. 1968 és 1991 között a Mártélyi Országos Képzőművészeti tábort is vezette. 

Hézső Ferenc leendő tanárokat is oktatott

Hézső Ferenc 1975-ben kezdett a szegedi Tanárképző Főiskolán oktatni. 1982 és 1992 között tanszékvezető volt, 1984-től 1987-ig pedig főigazgató-helyettes. Közben aktívan folytatta a művészeti munkáját is, 1976-tól a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep-, 1986-tól a Hortobágyi Alkotótábor-, 1997-től a Cívis Nemzetközi Művésztelep résztvevője volt. Hézső Ferenc kutatási területe a klasszikus táblakép festészet, gobelin, a tűzzománc, a kerámia, a mozaik, a grafika és a vizuális oktatás és nevelés pedagógiai módszerei. 

Díjak és elismerések

Hézső Ferenc gazdag életútja, alkotói munkássága során számos kitüntetésben részesült, ezek a teljesség igény nélkül: 1966 Munkácsy-emlékérem, 1969 Koszta-emlékplakett, 1972 Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, Székely Bertalan-emlékérem, 1974 Tornyai-plakett, SZOT-díj, 1975 Munkácsy Mihály-díj, 1976, 1980, 1981 Szolnoki Festészeti Triennálé díja, 1983–1984 SZOT-ösztöndíj, 1976, 1980, 1985 Káplár Miklós-emlékérem, 1978 Munka Érdemrend ezüst fokozat, 1989 Művészeti Alap festészeti nívódíja, 2000 Zilahy György-emlékplakett, Boromissza Tibor-emlékérem, 2001 Művészeti díj, Cívis Nemzetközi Alkotótábor, 2004 Tőkés Sándor-emlékérem, 2018 A Magyar Érdemrend tisztikeresztje 2020 Pro Urbe díj, Hódmezővásárhely

Hézső Ferenc alkotásait számtalan egyéni, és csoportos kiállításon csodálhatták meg a művészet iránt érdeklődők. Művei közgyűjteményekben is megtekinthetők, például a debreceni Déri Múzeumban, a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumban, a makói József Attila Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Zentai Múzeumban, valamint a Tornyai János Múzeumban is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában